2017. dec 06.

Különleges épületek

írta: VictoriaTravelle
Különleges épületek

img_3537.jpg

India

A Taj Mahal egy hatalmas, falakkal körülvett kertben fekszik, két mini-taj mellett, melyek közül az egyik mecset, előtte pedig az ikonikus, hosszú, tükröződő tó áll. Sah Dzsahan szeretett felesége emlékére építette hófehér márványból. Az épületen 17 évig 20 000-en dolgoztak. Az épület belülről is olyan látványos, mint kívülről, finoman formált betűkkel a Korán versei, és féldrágakövek díszítik a termeket, a sírhoz pedig 43 féle követ használtak, mely a kupola alatt látható. Ha napfelkelte vagy naplemente idején látogatjuk meg a műemléket, az épület elképesztő színváltozást mutat, a sápadt rózsaszíntől kezdve az elefántcsontszínen át a halványkékig. Amikor a maharadzsa fia megdöntötte apja uralmát, a bukott uralkodónak egyetlen kívánsága volt, hogy hátralevő idejét a palotabörtönnek abban a szobájában tölthesse, ahonnan lehet látni imádott feleségének sírhelyét. Az uralkodó magának is szeretett volna egy hasonló síremléket, ám fekete márványból, a folyó másik oldalán, de trónörökös fia megelégelte apja pazarlását, és nem engedte az emlékmű felépítését.

img_1757.jpg

Kína

A Tiltott Város, az egykori császári palota, aminek a bejárata közvetlenül a Tian’anmen tér mögött van, Peking egyik leglátványosabb műemléke. Építését a Ming-dinasztia harmadik uralkodója, Yong Le császár 1406-ban kezdte el, és 1420-ra fejeződött be. Területe 72 hektár, amelyből 150 000 négyzetmétert építettek be. A Tiltott Város gyakorlatilag egy önálló város volt, a városon belül, ahova csak engedéllyel, és felügyelet mellett lehetett belépni. Ez volt a birodalom közigazgatási központja, de a Tiltott Városon belül volt egy külön rész a császári családnak. A palota az univerzumot mintázta meg kicsiben, szigorú szimbólum rendszert használva. A Tiltott Város körül egy 52 m széles vizesárok húzódik, míg a bejárat mögött az úgynevezett Arany Víz folyik, de itt található a világ legnagyobb máig megmaradt ősi faszerkezete is. A palota 961 m hosszú, 760 m széles, és összesen 9999 helység található benne, mely 24 Ming és Qing dinasztia-béli uralkodó számára nyújtott otthont. A palotánál magasabb épületet nem lehetett építeni, és közönséges halandó nem tehette be oda a lábát. A komplexum egyik leghíresebb épülete az Égi Tisztaság Palotája, amelynek csarnokában ravatalozták fel a császárokat, és őrizték a kis dobozt, amelyben az uralkodó utódjának nevét rejtették el, melyet csak az uralkodó halála után lehetett kinyitni. A Tiltott Város két részből áll, déli felén találjuk a hivatalos célokat szolgáló csarnokokat, míg az északi részén a lakóépületek húzódnak. Mivel az épületek nem túl magasak, a Tiltott Város jellege sokáig meghatározta Peking építészetét. Az itt található sárga trónról egy egész birodalmat kormányoztak 1911-ig, a Csing dinasztia bukásáig. Az épületekbe nem lehetett bemenni, csak egy ajtón keresztül lehetett benézni, ahol általában csak néhány egyszerű bútor volt. Az oldalsó épületek múzeumként működnek, de oda már nem volt időnk bemenni, mert 17h-kor zártak. 

img_0340.jpg

Japán

Több mint kétezer templom található Kiotóban, melyek főleg buddhista templomok, valamint négyszáz kisebb- nagyobb sintó szentély. A legnevezetesebb japán templom a Kijomizu-dera, egy csodálatos fából készült templom, melyet pillérek támasztanak alá a hegy alján. Itt található még a Kinkakudzsi, vagyis Aranytemplom, a Ginkakudzsi, vagyis Ezüsttemplom, valamint a Rjóandzsi, amely sziklakertjéről lett híres. 1895-ben építették a város keleti részén a Heian-szentélyt, amely egy sintó templom. A szentélyt a város fönnállásának ezerszázadik évfordulójára készítették el, valamint az első (Kammu) és utolsónak ott uralkodó (Kómei) császárnak szentelték. 

img_4515.jpg

Thaiföld

A Grand Palace, vagyis a Királyi Palota nem egyetlen épület, hanem egy komplexum, ahol a száznál is több kisebb-nagyobb pavilonok, paloták, és szentélyek különböző stílusban épültek. Az épületegyüttest 1782-ben I. Rama király kezdte építtetni, mely régen Sziám királyainak a lakhelye volt. A jelenlegi uralkodó már nem ebben a palotában, hanem a Chitralada Palotában tartózkodik, de a mai napig használják a Királyi Palotát hivatalos eseményekkor. A téglalap alakú komplexum területén helyezkedik el a Smaragd Buddha templom, illetve a palota épületei funkcióik szerint négy nagy csoportba oszthatóak. Az első, a Wat Phra Kaew (Smaragd Buddha Temploma), mely 1782-ben épült, amikor I. Rama király Ayutthaya-ból Bangkokba költöztette a fővárost. Ez Thaiföld egyik legszebb temploma, elegánsan berendezett, mely hasonlít a régi fővárosban, Ayutthaya-ban lévő templomokhoz. A tetőt narancssárga és zöld csempe díszíti, a pillérek márványból készültek, a bejárat őrzését pedig mindkét oldalon egy-egy 5 m magas mitikus óriás szobor látja el. A főépület ad otthont a zöld színű Smaragd Buddha szobornak, mely 66 cm magas, és 48 cm széles. A 11 m magas aranyozott oltár tetején, Buddha jóga ülésben helyezkedik el, felette pedig egy kilenc emeletes esernyő áll. Annak ellenére, hogy Buddha mérete kicsi, ez a thai emberek egyik legfontosabb szentélye. A második részhez, a királyi ünnepségeket magába fogadó Chakri Maha Prasat csarnok tartozik, a harmadikhoz, a Borom Phiman kúria, mely a király és a vendégek székhelye, viszont a turisták ide nem léphetnek be, a negyedik épület pedig a személyzeté és a kormányhivataloké. Miután sikerült mindent megnézni a komplexumban, átsétáltunk a What Pho templomhoz, ahol Thaiföld legnagyobb méretű fekvő Buddha szobrát láthatjuk, aminek a borítása aranyból készült. Az igazgyöngyökkel kirakott talapzaton fekvő Buddha 43 m hosszú és 15 m magas, jobb karjával a fejét támasztja. A 3 m magas és 4,5 m hosszú talpán, 108 gyöngyberakásos Buddha ábrázolás látható, melyekről megismertetik az igazi Buddha. A templomon kívül van 91 sztúpa, melyek közül a kisebbek tartalmazzák a királyi családok hamvait, valamint 4 csarnok és egy központi szentély. A Wat Pho templom feladata a hagyományos thai masszázs megőrzése és oktatása, ezért itt van a legnevesebb thai masszázs oktatóközpont a világon. A Wat Pho komplexuma két területre van osztva, a déli területen van egy működő buddhista kolostor, mely a szerzetesek lakóhelye és iskolája, az északi területen pedig a hatalmas fekvő Buddha és a masszázs iskola található.

img_4156.jpg

Kambodzsa

Angkor What az egyik leghíresebb templom a világon, melyet a VIII. és XIII. század körül építhettek. Angkor szanszkrit nyelven várost jelent, a Föld és a Mindenség közepét jelölte, mely közigazgatási és vallási központ volt. A templomhoz egy hídon lehet bemenni, mely megépítéséhez 50 000 munkás, 5000 szobrász és harminc évnyi munka kellett. A templomot körülvevő fal egy oldala több, mint egy km hosszú, és az építményt körülvevő vizesárok 190 m széles. A templom homokkőből épült, a falakon látható faragások a khmer birodalom történelmi figuráit, II. Suryvarman háborúinak történetét, az indiai és kínai mitológia szereplőit és isteneit mutatja be, a khmer, a cham és a kínai harcosokat, illetve a falakat díszítő kőfaragások egy része apszarákat ábrázol, akik félmeztelen táncosok voltak. II. Szurjavarman (1113–1150) uralkodásának ideje a khmer kultúra aranykorának tekinthető, ekkor épült Visnu istennek szentelt Angkor Wat. II. Szurjavarman hódító háborúba kezdett csaknem minden szomszédos állammal és megszerezte a területeket. A templom központi részen fel lehet menni egy emeletet, ahonnan pazar kilátás tárult elénk; láthatjuk Angkor Wat templomait és a körülöttük levő őserdő hatalmas zöld fáit. Angkor Thomot, VII. Dzsajavarman, a Khmer Birodalom utolsó nagy királya, a győzelem feletti örömében építtette, melyet egy 10 kilométeres fal veszi körül. A falból nyíló öt monumentális kapuhoz, a vizes árkok fölött átívelő hidak vezetnek; melyek két oldalán isteneket és démonokat ábrázoló szobrok sorakoznak, a khmerek őseként tisztelt mitikus Naga kígyóval a kezükben. A király által meghonosított új vallás, a mahájána buddhizmus emblémája a piramis alakú, háromteraszos Bajon-templom. Körülötte díszes fedett folyosók húzódnak; melyek tetejéről 49 lótuszvirághoz hasonló „arcos torony” emelkedik a magasba. A tornyok négy oldalán összesen 196 db két és fél m magas szobor áll, melyek a kutatók szerint vagy Buddha, vagy az istenné nyilvánított király arcvonásait ábrázolják. Dzsajavarman, anyja emlékére is építtetett egy lenyűgöző látványt nyújtó kolostort, a Ta Prohm-ot, amelyet olyan állapotban hagytak meg, ahogy a régészek megtalálták, az őserdő fáinak hatalmas gyökereivel körül ölelve, a sűrű dzsungel kellős közepén. A fák gyökerei olyan hatalmasak, hogy teljesen benőtték a lépcsőket, a tornyokat és néhány épületet is közrefogtak. A felkelő nap sugarai finoman beszűrődnek a sűrű fák lombjai között, mesebeli szépséget kölcsönözve a helynek. 

20150502_120011.jpg

Szingapúr

A város központja a Marina, az egyik kedvenc helyem, ahol az operaház, a Marina Bay Sands hotel, a Fullerton hotel, és Szingapúr jelképe, a Merlion szobor áll 1972-óta. A Marina Bay Sands Szingapúr ikonikus luxusszállodája. A három felhőkarcolóból álló hotelt, egy terasz köti össze 200 m magasan, melyen egy 150 m hosszú feszített víztükrű, tetőtéri medence kapott helyet, valamint egy kilátó és egy bár. Az ízlésesen berendezett szobákban, a padlótól a mennyezetig érő ablakokon keresztül, lenyűgöző kilátás nyílik a nyüzsgő belvárosra. A szállodában található a világhírű Banyan Tree wellness központ is, illetve a Guy Savoy és a Waku Ghin éttermek, ahol híres sztárszakácsok készítik az ételeket. Elméletileg csak szállodavendégek mehetnek fel a szálloda tetejére, de nekünk sikerült feljutni a többi vendéggel. A lift, a szálloda által kibocsátott kártya odaérintésével indul el, így csak a vendégek vehetik igénybe. Az tetőtéri uszoda az 57. emeleten van, de a 37. emeleten át kell szállni egy másik liftbe. Az uszodába sajnos nem engedett be a biztonsági őr, de a bárba sikerült bejutni, ahonnan csodálatos a kilátás. A szállodában összesen 20 étterem, és egy kaszinó kapott helyet, de Szingapúr legnagyobb bevásárlóközpontja is közvetlenül elérhető. A Marina Bay Sand mellett találjuk az Art Science Múzeumot, mely egy lótuszvirágot formáz, illetve a Helix-hídat, mely a DNS kettős spirálját juttatja eszünkbe, és az operaházat (Theatre of The Bay), mely kívülről egy durián gyümölcsre hasonlít. A szállodával szemben áll a Fullerton Hotel, mely korábban nemzetközi postaközpont volt. A hotel teteje üvegből készült, ezért a lobbiját szinte mindig elárasztja a napfény, és egy kis tavat is találunk aranyhalakkal nem messze a bejárattól. A legjobb szobák a nyolcadik emeleten vannak, mert onnan a legjobb a kilátás a Marina öbölre. A Marina Bay Sands mögött, a Gardens by the Bay-t találjuk, ahol minden este pompás fény és hangjáték várja a látogatókat. A 101 hektáros botanikus kertben 18 mesterséges óriásfát létesítettek, melyek 50 m magasba nyúlnak, törzseiken pedig színpompás növényzet kúszik az ég felé. Amellett, hogy lélegzetelállító látványt nyújtanak esti kivilágításban, a város és az üvegházak tüdejeként funkcionálnak, hiszen mint mindent Szingapúrban, a fenntarthatóság és a hi-tech jegyében tervezték. A Marina másik felén láthatjuk a Parlamentet, mely 1827-ben épült. A város legöregebb törvényhozási épülete a folyó (Singapore River) partján helyezkedik el, közel a Clark Cay negyedhez, ahol inkább este van nagy élet. Ha egy kicsi tovább sétálunk a másik irányba, akkor a híres Raffles Hotelhez jutunk. Sir Stanford Raffles keze nyoma sok helyen látható a városban, a legszebb épületek ebből a korból az Empress Place Building, ami múzeumnak, antik galériának és étteremnek ad helyet, valamint a Raffles Hotel, a Szent András Katedrális és a Padang. 1819-ben a brit Thomas Stanford Raffles, aki a szomszédos Szumátra angol gyarmatának kormányzója volt, áthajózott Szingapúrba, és megkötötte az első megállapodást a sziget maláj uralkodójával, mely szerint 1824-ben az ország Nagy- Britannia birtokába került, 1946-ban angol koronagyarmat lett, végül 1965-ben függetlenné vált. A híres Raffles Hotel a gyarmati korszakra emlékeztet, melyet 1887-ben alapítottak és délkelet Ázsia egyik legnagyobb és legelőkelőbb szállodájává és bevásárló helyévé nőtte ki magát. A hotelt, melyet a 90-es évek elején felújítottak, bárki megnézheti belülről, ahol csodás trópusi kerteket, üzleteket, és a híres Long bar-t találjuk, mely egy 12 méteres bárpultról kapta a nevét. A bár nemcsak pultjáról, de Szingapúr egyik legismertebb koktéljáról, a Singapore Sling-ról is híres, melyet 1915-ben alkottak. 

20150504_165935.jpg

Sydney

Az Operaház ötlete Jorn Utzon dán építész fejéből pattant ki. Az építkezést 1959-ben kezdték el, de csak 1973-ban tudták megnyitni az épületet. A három szárnyból álló épület összesen 1 056 000 különleges öntisztító kerámia tetőcserépből áll, a beépített elektromos kábelek hossza pedig 645 km. Öt terme közül a legnagyobb a koncert terem, mely 2679 nézőt tud befogadni. Belülről csak az előcsarnokot és az ajándékboltot lehetett megnézni, a többi részt csak vezetett túra keretei közt mutatják meg. 

img_1958_1.jpg

Washington D.C.

A Capitolium épülete a szövetségi kormányzat törvényhozási székhelye, illetve itt található a Kongresszus is. A neoklasszikus stílusban, 72 ezer négyzetméter területen épült Capitolium a szövetségi kormányzat törvényhozásának, az Egyesült Államok kongresszusának székhelye. William Thorton tervezte, 1793-ban kezdték építeni, és 1800-tól üléseznek itt. 88 méter magas, saját földalatti vasúttal rendelkezik, ami a környező kormányzati épületekkel való közvetlen összeköttetést biztosítja. Az 5 szinten 540 helyiséget találunk. 

img_0682.jpg

New York

Az Empire State Building New York egyik jellegzetes épülete. A város más felhőkarcolóitól megkülönbözteti art-deco stílusa, mely a világháború előtti időket idézi. Az épületben két kilátó működik, a 86. emeleten egy ráccsal védett nyitott kilátó (22$) és a 102. emeleten egy üvegfallal körbevett zárt kilátó, ahonnan el lehetett látni egészen a szabadság szoborig az egyik oldalon, a másikon pedig a Central Parkig és a mögötte található Harlemig. Plusz 18$-ért fel lehetett menni a tetőre is, de mi azt most kihagytuk. Egy másik különleges épület New Yorkban a háromszög alakú acélvázas Flaitron Building, melyet 1902-ben építettek, és a város magasabb épületei közé tartozott 87 m magasságával.

img_3351.jpg

Mexikó

Chichén Itza a Yucatán-félsziget egyik legcsodálatosabb romvárosa. Az egykori maja főváros a dzsungel közepén található, az épületei kiváló állapotban maradtak fenn, melyek nem csak méretükkel tesznek mély benyomást az emberekre, hanem hihetetlen kidolgozottságukkal, és az építményeken levő kőfaragásokkal. Chichén Itza, az egykori maja birodalom egyik legfontosabb települése volt, itt található Mezoamerika legnagyobb labdajátéktere, és több szent áldozóhelyként használt kút is. Miután a Yucatán-félszigeten nincsenek folyók, az őslakosok földalatti víznyelő aknákból, vagyis cenotek-ből nyerték a vizet. Chichén Itza egykori városához három ilyen képződmény tartozott, valamint 600 épület, templom, és a világ első labdapályája. A maják és a tolkékok is játszottak labdajátékokat, és a két csapat tagjai óriási küzdelmet vívtak, ugyanis a nyertes csapat tagjait feláldozták az Isteneknek. A labdajátékok terén, mely 145×37 m területű, nehéz kaucsuklabdát kellett egy szűk kőgyűrűn keresztül az ellenfél térfelére ütni csípővel, könyökkel, vagy térddel. Kukulkán a tollas kígyóisten piramistemploma, mely érdekessége a Naphoz viszonyított elhelyezkedése. Napi egyenlőségkor, a lemenő nap sugarai az északi homlokzaton olyan árnyékot vetnek, mintha a kígyó, amelyiknek a feje a piramis lábánál végződik, lefele hullámozna a piramis oldalán. Az 55 m magas piramis tetején egy templom áll, ahol Kukulkan-nak, vagyis a Tollas Kígyó Istennek mutattak be áldozatokat, akit az univerzum teremtőjeként tiszteltek. A piramis négy oldalán egyenként 91 lépcsőfok van, ami az áldozati templom emelvényeivel összesen 365 lépcsőfokot tesz ki, vagyis megfelel az év napjainak számával. A Kukulkan piramist a Jaguár templom fölé építették, mely kilenc emelete a maja alvilág kilenc szintjét szimbolizálta, és csak az északi oldalára építettek lépcsősort. A Jaguárok templomnál mutatták be az emberáldozatokat, a tér középpontján. Chac Mool-ra (vörös jaguár), aki a Harcosok templomának bejáratát őrizte, feszítették le az áldozatot napfelkelte előtt, hogy kitépjék a szívét és a kiömlő vér segítségével ismét felkelthessék a napot. A Kukulkán istenségnek szentelt piramis tetején van egy kamrácska is, ahol állítólag az áldozatok voltak bezárva, mielőtt a szertartás elkezdődött, majd miután megölték őket, a testüket legurították a meredek lépcsőkön. A lépcsős piramisba alul is be lehet jutni egy szűk, levegőtlen járaton keresztül, ahol az áldozati szertartást vezénylő papok közlekedtek. A terület további látnivalói a 13 m magas El Castillo csillagvizsgáló, ahova csak évente kétszer süt be a nap, valamint az Ezer harcos templomának oszlopai, az Áldozat kútja és az Apácakolostor. Tulum romjaihoz a sima belépő 53 pesos, idegenvezetővel a belépő 250 pesos, plusz 45 pesos-ért külön jegyet kell venni, ha szeretnénk videó felvételt is készíteni, illetve 300 pesos-ért részt lehet venni egy hajókiránduláson, ahol az óceán felül mutatják meg Tulum romjait. Mikor megérkeztünk Tulum bejáratához, pont voladores bemutató volt. 5 volador kell a bemutatóhoz, akik 30 m magasra, egy pózna tetejére másznak fel, majd az egyik volador nádsípot fújva dobol, míg a többiek leereszkednek a lábukra kötött kötélen. Az oszlop a föld és az alvilág kapcsolatát jelképezi, a voladores-ek pedig összesen 52 kört tesznek meg, ami a közép amerikai 52 évből álló naptárkörnek felel meg. Egy hosszú ösvényen végig sétálva érünk el Tulum romjaihoz, mely más maja városokkal ellentétben, közvetlenül a fehérhomokos tengerpart mellett épült, a romok mögött pedig a gyönyörű kék szubtrópusi ég és a végtelen azúr színű Karib-tenger látható. A város neve erődítményt jelent, de ezt valószínűleg a spanyoloktól kapta. Tulum területén is találunk egy El Castillo-t, mely a tenger felett, egy sziklaorom csúcsán magasodik, de láthatunk még itt egy kastélyt, az alászálló istenség templomát, a szél templomát valamint a freskók templomát. El Castillo mellett le lehet menni a strandra, és megmártózni a langyos óceánban, ahol a fehér homok, a türkizes óceán és a mélykék égbolt felejthetetlen látványt nyújt. A park érdekessége még, hogy szabadon mászkálnak az óriási iguánák, akik egyáltalán nem ijednek meg az emberektől, és szerencsére eddig még senkit se bántottak.

20150619_145510.jpg

Dubai

A Palm Jumeirah, azaz a Pálma Sziget, az egyik legszebb mesterséges sziget, amely szolgáltatásaival, fényűző hoteljeivel és euro milliókért megvásárolható mediterrán villáival a világ legtehetősebb embereinek épült. A sziget egy fatörzsből, 16 pálmalevélből, és a tetején egy félhold alakú gátból áll. A Pálma két oldalán lakóparkokat alakítottak ki strandokkal, ahova csak az ingatlanok tulajdonosai léphetnek be. A mesterséges sziget végén, az Atlantis hotel áll, amit csak Dubaiban és a Bahamákon építettek fel. A hotel belsejében találunk egy akváriumot, a Chamberland-et, és egy hatalmas aquaparkot delfináriummal, ahova 20 000 forint a belépő. A Pálma végén jobbra és balra is el lehet kocsikázni, de ott csak luxusszállodák építkezéseit láthatjuk. Az Atlantis hotel mellett van egy parkoló, ahol ingyen le lehet tenni a kocsikat, és egy ingyenes busszal tovább menni a szállodákba. A Dubai Mall a legnagyobb bevásárlóközpont a világon, 548 négyzetméteres területével és 1200 üzletével. A Fashion Avenue-n minden ismert világmárka megtalálható, többek közt a világ legnagyobb cipőboltja, az összes ismert cipőmárkával, és a világ legnagyobb édességboltja. Középen áll a 10 millió literes, 50×17×11 m-es Dubai Aquarium and Underwater Zoo, mely a világ legnagyobb akváriuma. 33 000 tengeri élőlény él benne, melyeket kívülről és belülről is meg lehet nézni. A Star Atrium-ban egy színváltós csillár látható és egy színpad, ahol minden este más lép fel. Szintén itt találjuk a Galeries Lafayettes áruházat, egy olimpiai méretű jégpályát, a KidZania-t, mely egy óriási szórakoztató központ a gyerekeknek, ahol a felnőtt világ élethűen lekicsinyített másásba próbálhatják ki tudásukat. Több, mint 80 féle foglalkozást ismerhetnek meg testközelből, és bármilyen szakmát kipróbálhatnak, akár az Emirates A380-as gépének pilótái is lehetnek, de van még 22 mozi, galériák, kiállítások, egy arab bazár, és 120 étterem, ahol a világ minden konyháját fellelhetjük az olcsó büfétől a luxus kategóriás éttermekig. A bevásárlóközpont alatt található a világ legnagyobb parkolója, ahonnan néha több, mint egy órába telik kijutni, valamint innen juthatunk el a 830 m magas, 160 emeletes Burj Khalifa-hoz, a világ jelenlegi legmagasabb épületéhez, mely 2010-ben készült el. Az épületet azért építették, hogy növeljék Dubai presztízsét és ezzel még több befektetést vonzzanak az emírségbe. Az épületben szállodaszobákat, lakosztályokat, lakásokat, irodákat, éttermeket és szórakozóhelyeket alakítottak ki, illetve egy nyitott kilátót a 124. emeleten, 452 m magason. A kilátóba előre kell jegyet venni, neten általában olcsóbb, mint helyszínen, viszont naplemente idején a jegy ára majdnem a duplája a rendes árnak. Mi a szállodánkon keresztül vettünk jegyet 10 000 forintért kora délutánra. A Burj Khalifa alatt található a Dubai Fountain, mely egy óriási mesterséges tó egy hatalmas szökőkúttal, amely minden este 6 órától fél óránként pár percre életre kel. A 150 m magas, 250 m hosszú vízfüggöny, a klasszikus, a kortárs arab és a világzenék dallamaira perdül táncra. A 12 hektáros területen kialakított szökőkút, jelenleg a világ legnagyobb szökőkútja, mely vízsugarai 50 emeletnyi magasságba lőnek ki, este pedig 6600 lámpával vannak kivilágítva a showműsor ideje alatt, melyet a vízről is meg lehet nézni, abra-ból, azaz tradicionális arab fahajóból. A Las Vegas-i Bellaggio hotel vízi látvány showját tervező csoport dolgozta ki az ittenit is, amely nagyon profin sikerült.

hpim1042.jpg

Valencia

A híres spanyol építész, Santiago Calatrava által tervezett futurisztikus épületekből álló komplexum egy valóságos modern építészeti mestermű. Az építkezés 1994 végén kezdődött, az első épületet, a L'Hemisferic-et 1997-ben adták át, a L'Oceanografic-ot 2002-ben, az operaházat pedig 2005-ben. L’Hemisfèric a Művészetek és Tudományok Városának központi része, egy óriási szemre hasonlít, mely a körülötte levő medencét figyeli, illetve egy 3D IMAX-mozi, planetárium és lézerszínház is található benne. A L'Oceanografic Európa legnagyobb akváriuma, 70 m hosszú víz alatti csatornájába lépve, cápák és különböző tengeri állatok úszkálnak az ember körül. Az akvárium több, mint 500 fajnak ad otthont, melyek közt megtalálhatóak delfinek, medúzák, tengeri csillagok, tengeri sünök, rozmárok, fókák, pingvinek, teknősök, cápák és ráják, illetve több vizet kedvelő madárfaj is él itt. A Museo de Ciences Principe Felipe, vagyis a Tudomány Múzeuma, egy hatalmas, három emeletes interaktív tudományos múzeum, amely az elektromosság, a lézerek, az emberi test, a fizikai törvények, a sportok, hangok, és fények világába nyújt egyedülálló betekintést. A földszinten kosárlabda pályát találunk, az első emeletről csodás kilátást a Turia Kertre, a második emelet a „Tudomány  Öröksége” kiállításának ad otthont, míg a harmadik emelet az úgynevezett “kromoszóma-erdő”, amely megmutatja az emberi DNS felépítését. A Múzeum, mely egy óriási bálna csontvázára emlékeztet, 2000-ben nyílt meg. A L'Umbracle, a komplexum egyetlen épülete, ahová ingyenes a belépés, és 7000 négyzetméteren különleges növényeket mutat be a világ minden tájáról. A művészetek és tudományok városának része a L'Ágora rendezvénycsarnok is, ahol koncerteket és sporteseményeket tartanak, valamint az Assut de l'Or híd. Az „El Palau de les Arts Reina Sofia”  Operaház és Előadó művészeti Központ, Európa egyik legnagyobb presztízsű építménye, különleges kinézete, és hihetetlen akusztikája miatt. 3 földalatti és 14 föld feletti szintje van, 4 koncertterme, és 75 m-es magasságával ez Európa legmagasabb operaháza. Sajnos nem volt időnk bemenni az épületekbe, így csak kívülről néztük meg ezeket a különleges építményeket.

hpim1137.jpg

Granada

A mór stílus legkiemelkedőbb alkotása az 1238-1358 közt épült hatalmas granadai Vörös vár, az Alhambra. A lélegzetállítóan szép épületegyüttes Al Ahmar regnálása idején épült. Erődítménye az Alcaza-ba, a komplexum legrégebbi része, melynek tornyaiból csodás kilátás nyílik Granada városára. A Generalife volt a szultánok nyári palotája, ahol a buja kertek, a vizek susogása, és a csalogány éneke valóságos paradicsomi atmoszférát idézett. A palotakomplexumba a Puerta de las Granadas kapun lépünk be, a XI. századi Bermeja tornyok mellett, ahol mindjárt három felé is mehetünk. A meredek úton, a Puerta de la Justicia-hoz jutunk, mely egy szép patkó alakú kapu, majd a Puerta del Vino jön, a borkereskedők kapuja feliratokkal és a Naszridák címereivel. Balra a XI. századi Alcazaba erődbe jutunk, ahol a keresztény időkből származó ciszternákat és víztárolókat láthatjuk, jobbra pedig V. Károly kétemeletes reneszánsz palotája emelkedik jón oszlopcsarnokkal, mely emeletén a Tartományi Szépművészeti múzeum kapott helyet. Tovább haladva jutunk a három részből álló Alhambra-hoz, amely a Mexuár-ból, a királyi közigazgatás székhelyéből, a Cuarto de Comares-ból, mely politikai és reprezentációs célokat szolgált, és a Cuarto de los Leones-ből áll, melyek az uralkodó magánlakrészei. A Mexuár a legrégebbi épület, első terme a Capilla, közepén négy oszloppal és csempedíszítéssel, melyhez az Oratorio csatlakozik, benne a Mekka felé mutató mihrábbal. A belső udvaron szökőkút látható gazdagon díszített homlokzatokkal. Tovább haladva termeket, díszes oszlopfolyosókat, fülkék csipkéit, és berakásait csodálhatjuk meg. A Cuarto de Comares, vagyis a szeráj a Patio-ból nyílik, melynek dísze a Mirtusz-udvar és tómedence, mely vízében tükröződik a portál és a nagy torony képe. Fehér márvány padozatból zöld mirtusz emelkedik ki, a tó vizében narancsfák tükröződnek, körülötte oszlopcsarnokok, gazdag díszítésű fülkék, és csobogó szökőkutak állnak. A Sala de la Barca-ból, az Áldások termébe jutunk, és innen érünk a Torre de Comaras 45 m magas építményébe, ahonnan eljutunk a Patio de los Leones, azaz Oroszlános udvarra, mely a mór királyi rezidenciájának egy része, közepén a híres Oroszlános márvány szökőkúttal, melyet 12 márványoroszlán tart. Innen nem messze találjuk a háremhölgyek lakosztályait, árkádsorokat, csipkés falakat, körben kis pavilonszerű épületekkel. Fátyolszerű csipkedíszek, fehér-kék csempe padozat, és minden pavilonban szökőkút. A déli oldalon, az Abencerrajes terem közepén, vörös márvány szökőkút látható, fölötte pedig sztalaktit mennyezet, tőle keleti irányba a Sala los Reyes 7 terme, bőrre festett királyképekkel. Északi oldalon a Két Nővér termébe jutunk, mely kupolája 5000 különböző kis fülkeszerű mélyedés szoros egységéből áll. Nevét a padlóba épített két teljesen egyforma márványkőről kapta. Innen a Mirador de Daraxa kazettás terembe érkezünk, ahonnan lemehetünk a Ciprus udvarba, a csempedíszítésű fürdőkhöz, ahol a titkok terme van. A díszítőelemek sokasága, a stukkók, az azulejók és a cseppkőboltozatok légies könnyedséget kölcsönöznek az amúgy masszív kapuknak, falaknak és termeknek.  

guell.jpg

Barcelona

Gaudí a középkori építészet romantikus elemeihez nyúlt vissza alkotásaiban, és ezt teljesen egyedi stílusban ötvözte a modernizmus irányzatával. A főbb alkotásai a Casa Vicens, a Casa Batlo, a Casa Milá, a Sagrada Familia és a Güell park. A Sagrada Familiat Gaudí élete fő művének tekintette, 40 évet dolgozott rajta. A templom több, mint 130 éve épül, elkészülte után, 170 m-es magasságával a világ legmagasabb temploma lesz, és 18 toronnyal fog rendelkezni. A tornyok különböző (98-107m) magasságúak, a falakat pedig bibliai jelenetek díszítik. A tornyokba fel lehet mászni egy nagyon keskeny csigalépcsőn, de csak az menjen fel akinek nincs tériszonya, és edzett. A Güell park 1900-1914 épült, melyet Gaudí eredetileg egy modern "luxus lakóparknak" szánt, de végül senki sem akart itt lakni, így ő költözött ide családjával. A parkban láthatjuk a Gaudí-múzeumot, egy három km-es sétautat két épülettel, és a parkot határoló hosszú falat, mely központjában két egymás mellett párhuzamosan futó lépcső áll, köztük pedig a parkot őrző sárkány. A park közepét egy nagy, félkör alakú piactér uralja, szélén kacskaringós, színes csempedarabokkal díszített padrendszerrel. A két híres Gaudí épület, a Casa Batlló, és a Casa Milá a híres barcelonai sugárúton, a Passeig de Gracián található. A Casa Batlló szecessziós ház 1904-1906 épült, egy középosztálybeli család számára. Gaudí egy meglévő lakóépületet alakított át a balkonokat modernizálva, új tetőt és emeleteket építve. Kívülről a homlokzat úgy tűnik, mintha az erkélyek koponyák, a tartóoszlopok pedig csontok lennének. A Casa Miliá Gaudí utolsó lakóháza, melyet egy gazdag textil gyáros, Roger Segimon de Milá megrendelésére tervezett, és 1905-1910 épített. Ebben az öt emeletes bérházban valósítja meg Gaudí leginkább a természet és az építészet összeolvasztását. 

img_3588.jpg

Athén

Az Akropolisz a város közepén, 150 m magasan egy hegy tetején áll. Az ókorban ez volt a város szakrális középpontja, benne a város fő védőistenének, Pallasz Athénének emelt szentéllyel. Az Akropolisz díszbejáratát, a Propülaiá-t átlépve pillantjuk meg a Parthenón-t, az Akropolisz leghíresebb templomát, mely két helységet tartalmazott. Az első a templom, ahova kelet felől lehet belépni. Itt állt Athéné szobra, amelynek bőrfelületeit elefántcsontrétegből, ruháját pedig aranyból alakították ki. A Parthenón másik helységének külön bejárata volt a nyugati oldalon, amely az istennő szolgálatára rendelt szolgálók szálláshelye volt. Az Akropoliszról az Olümpiai Zeusz-templom irányába lenézve láthatjuk az ókori Dionüszosz-színház maradványait, az Akropolisz oldalában pedig a Heródes Atticus Színház épületét, illetve egy kicsit odébb a Hadrianus kaput, és a diadalívet. Az Olümpiai Zeusz-templom volt a legnagyobb templom az ókori Görögországban. Peiszisztratosz rendelte el a templom építését Zeusz tiszteletére, de valójában az alattvalóit szerette volna lefoglalni. A templom építését már i.e. 515-ben elkezdték, de csak 700 évvel később fejezték be. Belsejében két óriási szobor állt, melyek aranyból és elefántcsontból készültek: az egyik Zeuszé, a másik Hadrianus, római uralkodóé volt. Az athéniak i.sz. 131-ben egy kétemeletes kaput építettek a templom mellé, így köszönve meg Hadrianusnak, hogy befejezte a templomot. A Dionüszosz színházban Kr. e. VI. században rendezték a nagy Dionüszosz-ünnepet, mely során előadásokkal hódoltak az istenségnek. A nézőtéren 1500-an fértek el, az első sorban levő Dionüszosz papjai számára biztosított márványülések még ma is láthatóak. A Hadrianus kaput eredetileg a klasszikus város és a császári város elválasztása céljából emelték, ezért a kapu északkeleti oldalán „Ez Athén, Thészeusz városa” felirat áll, míg a másik oldalán „Ez Hadrianus városa, nem pedig Thészeuszé”. Ha felmászunk az Akropolisszal szembeni dombra, ahol Szokratész börtöne is található, gyönyörű kilátásban lehet részünk. 

img_0974.JPG

Róma

A város egyik szimbóluma a Colosseum, mely a legnagyobb amfiteátrum, amely a Római Birodalom idején épült. Méreteit tekintve 48,5 m magas, 156 m széles, és 189 m hosszú. Kr.u. 70-80 épült, 50-80 000 néző befogadására volt képes, gladiátorviadalokra, állatviadalokra, és egyéb előadásokra használták. 

img_1305.jpg

Velence

A Szent Márk téren látható a Szent Márk székesegyház, bejáratával szemben harangtornya, a székesegyház mellett pedig az óratornya. A székesegyház (Basilica di San Marco) építése 1063-ban kezdődött, és 1094-ben szentelték fel. Ez volt a Velencei Köztársaság legjelentősebb épülete, a legfontosabb találkozó - és imahely. A székesegyház homlokzatán több képet csodálhatunk meg, az egyiken az ereklyék érkezését láthatjuk, míg egy másikon, a központi boltíven, a hónapok munkásait, a boltív felett pedig bronzlovakat, Szent Márk lovainak másolatát, mely az egyetlen olyan szoborcsoport, amely az ókorból maradt fenn. Érdekes látvány még a templom belsejében levő kincstár, mely tele van arany és ezüst ikonokkal, kelyhekkel, drágakövekkel, és egyéb ötvösmunkával. A Pala d’Oro egy arannyal és ezüsttel borított válaszfal a főoltár és a főhajó között. A válaszfal X. századi, és 250 zománctábla borítja. Az eredetileg a IX. - XII. század között épített, majd 1902-1912 az eredeti formájában helyreállított Campanile, a székesegyház 98,6 m maga harangtornya, mely őrtoronyként, időmérőként, és tájékozódási pontként is funkcionált a város történelme során. A katedrális óratornya (Torre dell'Orologio) 1496-ban épült, de ide csak előzetes foglalás alapján, a megadott időpontokban lehet felmenni. A székesegyház mellett található Dózse-palota (Palazzo Ducale) a Velencei Köztársaság vezetőjének, a dózsénak volt a székhelye, törvényszék, hivatalok, börtön és kínzókamra is helyet kapott benne, 1923 óta pedig múzeumként működik. A palota helyén korábban több, hasonló rendeltetésű épület is állt, a jelenlegi palota 1340-1424 épült. A Dózse-palota és a hozzá tartozó Sóhajok hídja Velence egyik legszebb látnivalója, és a gótikus építészet egyik leggyönyörűbb példája. A sóhajok hídja (Ponte dei Sospiri), mely 1600-ban épült, a palotát és a régi börtönt köti össze. Nevét onnan kapta, hogy a Dózse-palotában elítélt rabok a Sóhajok hídján átkelve, vethettek egy utolsó pillantást a városra, mielőtt egy mély sóhaj után végleg elnyelte őket a börtön.

4.jpg

Pisa

Pisa a XII. században alapított egyeteméről is híres, de a Piazza dei Miracolin, vagyis a Csodák terén található ferde torony, Dóm, keresztelőkápolna és temető miatt látogat el ide sok turista. A torony 1173-1372 épült három fázisban 199 évig. Bedőlésének oka, hogy túl puha talajra épült. A fehér márványból készült harangtorony első szintjének építése 1173-ban kezdődött, a szintet klasszikus oszlopfőkkel díszített oszlopok szegélyezik. A Szűz Máriának szentelt dóm építése 1064-ben kezdődött, a belső mozaikok erős bizánci hatást tükröznek, míg a boltívek az iszlám művészet hatására utalnak. A homlokzat szürke márványból, illetve színes márvánnyal díszített fehér kőből készült. Baptisterium Olaszország legnagyobb keresztelő kápolnája: a kerülete 107,25 m. A román stílusú kerek építmény alapkövét 1153-ban tették le, de csak a XIV.-ban fejezték be. A kápolna kupoláján XIII. századi aranymozaik található. A dóm mellett, a Chiesa di Santa Maria della Spina gótikus templomot is megnézhetjük Pisa-ban, melyet az Arno folyó mellett, a Solferino híd közelében építettek 1230-ban. 1871-ben nemes egyszerűséggel lebontották, és egy magasabb részen kőről kőre újjáépítették az Arno folyó veszélyes beszivárgása miatt.

alberobello.jpg

Alberobello

Alberobello a fehér manóházairól ismert, melyek étteremként, illetve boltként működnek. A trullók hengeres vagy négyszögletes alaprajzú épületek, süveges tetővel és vastag falakkal, melyek a belső hőháztartás szabályozásában fontos szerepet játszottak. Az építőanyagot a közeli kőfejtőkből hozták, és kizárólag ezt a követ használták, mindenféle kötőanyag és fa tartószerkezet nélkül. A belső tér általában egy helyiségből állt, a több szobás házak, több trulló egybenyitásával alakultak ki. A tetőkön szimbólumokat is láthatunk, melyek szerencsét, egészséget, vagy éppen bőséget hoznak. A trullók nagy része az úgynevezett műemléki zónában (Zona Monumentale) van, mely két részből áll; a Monti (Rione Monti) és Aia Piccola (Rione Aia Piccola) negyedekből. Ebben a negyedben láthatunk egy sziámi trullót is, a trullo siamese-t, mely a város egyetlen összeépített trullója, ugyanakkor egyik legrégebbi építménye is. A legenda szerint a házat két fiútestvér örökölte apjától, akik ugyanabba a lányba voltak szerelmesek. A lány az idősebb fivérnek vallott szerelmet, de a fiatalabbikhoz ment hozzá. Mivel a testvérek nem tudtak megállapodni a vagyon elosztásáról, úgy döntöttek, hogy az apai házat egy fallal két részre osztják. A trullók mellett, a negyed dombján megnézhetjük az 1925-ben épült Sant’Antonio-templomot is, ami úgy néz ki, mintha több trulló-ból lenne összeépítve. A Casa Pezzolla nevű trulló együttesben találjuk a várostörténeti múzeum, illetve itt áll a város legrégebbi fennmaradt trullója is, amelynek az ajtókeretén olvasható évszám szerint 1559-ben építettek. A modern városközpont a Piazza del Popolo tér, ahol az egykori grófi palota (Palazzo Acquaviva) áll, a világháborúk hőseinek emléket állító obeliszk, valamint a tér északkeleti oldalán a Casa d’Amore, amely az első olyan építmény volt Alberobello-ban, amelynek építéséhez már engedélyezték a habarcs használatát. A tér északi oldalán indul a város főutcája, a Via Vittorio Emanuele, amely a Santi Medici bazilikánál ér véget, amely mögött a város egyetlen emeletes trullója áll, az úgynevezett trullo sovrano.

img_1462.jpg

Párizs

Az Eiffel-torony a világ egyik legismertebb épülete. A 324 m magas torony 1887- ben épült, szerkezete 7300 tonnát nyom és nagy szélben sem leng ki többet, mint  6 -7 cm-t. A torony 1-2. szintjére lépcsőn és lifttel, míg a 3. szintre csak lifttel lehet felmenni, ahonnan egész Párizsra rálátni.

belem.jpg

Lisszabon

A Belém-tornyot (Torre de Belém), mely börtönként és fegyverraktárként funkcionált, I. Mánuel rendelésére építették 1515-1521. Igazi szépségét a külső díszítés adja, a faragott kötélforma, a nyitott erkélyek, és a mór stílusú őrtornyok.

Szólj hozzá