Ausztrália a legek országa, a legkisebb kontinens és a legnagyobb sziget a világon. A különleges növény- és állatvilág, a festői tájak, a vörös sivatag és a világűrből is látható egyedülálló természeti világcsoda, a Nagy Korallzátony népszerű úti céllá emelte az országot. Ausztráliában rengeteg olyan élményben lehet részünk, amely nincs sehol máshol a világon, mint például koala simogatás, kenguru etetés, cápamerülés ketrecben, búvárkodás a Nagy Korallzátonyon, vagy sivatagi túra az Ayers Rock környékén. Szintén feledhetetlen kaland egy egész napos kirándulás a King kanyonban, borkóstolás a Hunter Valley-ben, barangolás a Kakadu Nemzeti Parkban, vagy szörfözés a híres Bondi Beach-en. Az őslakosok 60 000 éve érkeztek Ausztráliába Délkelet-Ázsiából, majd évezredes elszigeteltségükben a Föld legősibb kultúráját őrizték meg. A 900 törzs közös mitológiájának fontos alakja a világformáló Szivárványkígyó, illetve a sárga, barna, vörös és fehér pontokból álló festmények, melyek főleg totemállatokat és tavakat ábrázolnak. A mintegy 40 földrajzi hosszúságot átölelő kontinenst 3 időzónára osztották: a keleti és a középső között fél óra, még a középső és a nyugati között másfél óra a különbség, aminek valószínűleg az a magyarázata, hogy a középső zóna nagyobb településeinek (Darwin, Adelaide, Alice Springs) az időeltérését a keleti zónába tartozó, Ausztrália gazdasági és pénzügyi életét döntően meghatározó Sydney, Melbourne, és Brisbane idejéhez közelítették. Sydney Ausztrália legnagyobb városa, ezért mi is ezt a várost választottuk úti célunknak. A város volt az első brit gyarmat, melyet 1788-ban alapítottak az elítélt raboknak, akiknek egy büntető kolóniát hoztak létre a várost övező dombokon, a Sydney Harbour környékén, ahol ma az Operaház és a Harbour Bridge áll. Sydneyben dél körül szállt le a gépünk. Az országba nem volt egyszerű belépni, minden élelmiszert ki kellett dobni a gép landolását követően, mert ha bármit találnak nálunk a belépés során, több száz dolláros büntetést szabnak ki. A hivatalos magyarázat, hogy védeni szeretnék az ország flóráját és faunáját, illetve a hazai ipart.

A reptérről metróval (T2) vagy reptéri busszal lehetett a városba bejutni, de volt egy T2-es busz is, ami a repterek között közlekedett és 5 dollár volt rá a jegy. Nekünk sikerült először erre felszállni, majd utána találtuk meg a metrót, ahova újra jegyet kellett vennünk 17 dollárért. A Shuttle busz csak 14 dollár lett volna, de ezt csak később tudtuk meg. A metróknak nincsenek számaik, egy táblán kell megkeresni, hogy hova szeretnénk menni és melyik vágányról indul. A közlekedés itt is baloldali, mint minden brit birodalomhoz tartozó országban. A metró, ami bevitt a központba, a város felett ment, így láthattuk Sydney külvárosát, ami szerintem nagyon hasonlított Londonra. Ingyenes wifi-t az utcán találtunk a telefonfülkéknél, amihez akkor adtak hozzáférést fél órára, ha kitöltöttünk egy kérdőívet. Első nap az Operaházhoz mentünk, de útközben láttunk egy katonai kikötőt, egy ingyenes múzeumot az aboriginal kultúráról, ahol érdekes dolgot tanultam a teremtésről. Az ausztrál őslakosok már régóta tudják azt a bölcsességet, amit mi csak most kezdünk felfedezni. Ha valamit szeretnének elérni, vagy megkapni, akkor azt teljes szívvel át kell élni, mintha már teljesült volna. Ők főleg az eső kérésére alkalmazzák ezt a tudást, ugyanis sokszor hetekig nincs eső bizonyos területeken. A szertartás úgy néz ki, hogy valaki elvonul arra a helyre, ahol szeretné ha esne az eső, és elképzeli, ahogyan zuhog, érzi az eső illatát, azt ahogyan végig csurog az arcán, és a testén a víz, a talpa pedig belesüpped a sárba. Minél több érzékszervet vet be, annál hamarabb éri el a célját. Innen a Királyi Botanikus Kertbe mentünk, mely egyike Sydney három legfőbb botanikus kertjének. A kert mögött pedig az Operaház áll, a kikötőben. Minden szögből lenyűgöző volt, főleg a lemenő napban, mikor a sárga és a vörös szín árnyalatai megjelentek az épület kagyló formájú homlokzatán. Az Operaház ötlete Jorn Utzon dán építész fejéből pattant ki. Az építkezést 1959-ben kezdték el, de csak 1973-ban tudták megnyitni az épületet. A három szárnyból álló épület összesen 1 056 000 különleges öntisztító kerámia tetőcserépből áll, a beépített elektromos kábelek hossza pedig 645 km. Öt terme közül a legnagyobb a koncert terem, mely 2679 nézőt tud befogadni. Belülről csak az előcsarnokot és az ajándékboltot lehetett megnézni, a többi részt csak vezetett túra keretei közt mutatják meg. A kis rész, amit láttunk, szerintem nem volt túl szép, mert ott minden egyszerű betonból készült. A kikötő másik felén található a „The Rocks” negyed, melyet a XVIII. század végén brit telepesek alapítottak, illetve a Harbour Bridge, amire fel lehet mászni, és végigsétálni a tetején. A nap már lement, mire odaértünk, és mivel öt óra fele már minden zárt, hazaindultunk, de ezúttal a „business” negyeden keresztül. Sydney központja nem tűnt nagynak, egy fél nap alatt körbe lehetett járni a főbb látnivalókat. 

Következő nap a másik oldalról közelítettük meg a színházat, át a kínai negyeden, megnéztük a Darling Harbour-t, ahol a Tengerészeti Múzeum, a Mme Tussaud, a Sea Life és a Wildlife található, illetve rengeteg étterem és bár. Innen tovább mentünk a Millers Point-ig, és onnan a „The Rocks” negyedbe. Útközben láttuk a városházát, mely egy homokkőépület Sydney szívében, a Victoria királynőről elnevezett épületet, és a St. Andrews katedrális, melyet az 1880-as években építettek egy régi temető helyén. Victoria királyné épületét a XIX. század végén George McRae tervezte, Sydney üzleti negyedébe. A neoromán stílusú épület 30 m széles és 190 m magas. Bevásárlóközpontnak tervezték, de később más célra is használták, de a XX. század végén visszatért eredeti rendeltetéséhez. Az épületben vannak kávézók, bemutatótermek és koncerttermek, melyeket később városi könyvtárrá alakítottak és az épületet kis irodákra osztották fel a Sydney Megyei Tanács számára. Az épület állapota folyamatosan romlott, 1959-ben a bontás veszélye is fenyegette, de 1984-1986 restaurálták 86 millió dollárért. A Szent András katedrális az anglikán egyházmegye temploma, az anglikán érsek New South Wales, és Peter Jensen székhelye. A katedrális neogót stílusban épült, Edmund Blacket tervezte, és 1868-ban adták át, mely a legöregebb katedrális Ausztráliában. Ausztrália legidősebb múzeumát, az Ausztrál Nemzeti Múzeumot is láttuk, ahol a gerincesekről, a gerinctelenekről, az ásványokról, az őslényekről és az emberekről láthatunk kiállításokat. Másnap az Oxfort Street-ig sétáltunk és felugrottunk egy buszra, ami kivitt a híres Bondi Beach-re. Csak kártyával lehetett a buszon fizetni, ami nekünk nem volt, így a sofőr megengedte, hogy ingyen utazzunk. A buszról Bronte Beach-nél szálltunk le, a végállomásnál, és onnan egy óra alatt értünk el Bondi Beach-re, az óceán melletti hegyi úton. Az óceánnak szép sötétkék színe volt, előtte fehér homokos part és egy hatalmas zöld terület grillsátrakkal, amiket bárki használhatott. Az óceán felett mindenhol volt uszoda, mert az óceánba csak szörfözni lehetett, úszni nem, az erős áramlatok és a hatalmas hullámok miatt. A hegyi utat Sydney legnagyobb strandja felé luxusházak szegélyezték, és hófehér homokos partok. A strandra főleg szörfözni és piknikezni járnak, de sok görkoris és futó ember is megfordul erre.  

Következő nap a kikötőben vettünk napi jegyet 25 dollárért, ami érvényes volt minden közlekedési eszközre, beleértve a hajókat is. Ha nem napi jegyet veszünk, akkor zónák szerint tudunk jegyet venni, amik elég drágák, mint minden Ausztráliában. Miután megvolt a jegyünk, hajóval átmentünk a Taronga állatkertbe, aminek a bejáratához busszal vagy drótkötélen lehetett felmenni. A belépő 46 dollár volt, de az ingyenes helyi újságokban találtunk 10%-os kuponokat, amiket be lehetett váltani. Az állatkert egy kicsit csalódás volt, mert sok állat hiányzott a ketrecéből és nagyon kevés koalát láttunk. A koala egyébként a világ legboldogabb állata, mely naponta 20 órát alszik, miután megevett néhány eukaliptusz levelet, melyek enyhe kábítószert tartalmaznak. A quokka, vagyis a kurta farkú kenguru, jelenleg a világ legnépszerűbb állata, mivel ránézésre olyan, mintha folyton mosolyogna. Az apró szőrmók nem fél az emberektől, így nagy divat lett szelfiket készíteni vele. Az állatkert kicsi kengurui közé be lehetett menni, de úgy tűnt, hogy félnek az emberektől, mert nagyon messzire menekültek tőlünk. A nagy vörös kengurukat viszont elkerítették, mert hatalmasak és veszélyesek voltak. Találtunk koala simogatót is, de 20 dollárba került a simogatás, úgyhogy kihagytuk. Délben volt egy madár show, délután pedig egy fóka show, illetve egy kalandparkot is beépítettek az állatkertbe, de az is fizetős volt. A legszebb panoráma a zsiráfoknál volt, ahonnan az operaházig is el lehet látni. Kora délután hajóval tovább mentünk Manly-be, ahol rögtön a kikötőben találtunk egy Aldi boltot. Manly egy nyaralós helynek tűnt, kis sétáló utcákkal, éttermekkel, boltokkal és egy hatalmas stranddal, ahova főleg szörfözni jöttek. Nagyjából egy óra alatt körbe sétáltuk Manly-t, úgyhogy mentünk is tovább a Luna parkba, majd onnan a Woolloomooloo negyedbe, ahol a híres Harry’s Café de Wheels van, mely egy felturbózott lakókocsi-étterem, remek töltött pitékkel és hot-dogokkal. Következő nap a Gouvernment House-t néztük meg, ami csak péntektől vasárnapig volt nyitva, reggel 9 óra és délután 3 óra között. Fél óránként volt körbevezetés, ami egy óráig tartott, de csak néhány termet mutattak meg, mint a dolgozó szobát, az étkezőt, és a rendezvény termeket. Este volt a Mad Max bemutatója az operaház előtt, de nem volt erőnk kimenni, úgyhogy a tévéből néztük meg. Másnap reggel a Sea Aquariumban kezdtük a napot, ahova volt 25%-os kuponunk, így csak 30 dollár volt a belépő. Ez is egy kicsit csalódás volt, mert nagyon kicsi volt és alig volt benne különleges hal. A maradék időnket a városban töltöttük, voltunk a halpiacon, ahol rengetegféle tengeri halat lehetett megkóstolni, és kivételesen a homár is olcsó volt, de láttuk a Hyde Parkot is, az üzleti negyed keleti felén, mely a fügefákkal szegélyezett útjáról híres.

Sydney a világ egyik legszebb fekvésű városa, pezsgő életével, szebbnél-szebb tengerpartjaival és olyan világhírű látványosságaival, mint az Operaház vagy a Harbour Bridge. Ami az építészetet illeti, a városban 1960-ig lerombolták a régi házakat és új felhőkarcolókat emeltek a helyükre, viszont a hatalmas felhőkarcolók tövében, néhol meghagytak egy-egy viktoriánus stílusú házat. Sydneyből három helyre szerveznek kirándulásokat: a Kék-hegységhez, a Nagy Korallzátonyhoz, és az Ayers Rockhoz. A Kék-hegység egy sűrű eukaliptusz erdőkkel borított terület, mely az eukaliptuszok által kibocsátott illóolaj párájáról kapta a nevét, amely távolról nézve kékes ködbe burkolja a vidéket. A Nagy-korallgát a Föld legnagyobb élő szervezetek alkotta képződménye, bolygónk legkiterjedtebb korallzátonyrendszere, mely 2600 km hosszan nyúlik el Ausztrália keleti trópusi partvidékén. A csaknem 400 fajhoz tartozó milliárdnyi apró korallpolipból és vázukból álló zátonytömeg szinte megszámlálhatatlan egyéb életforma és életközösség számára nyújt élő helyet. A korallparadicsom számos szivacs, tengeri uborka és rákféle mellett 5000 kagyló- és csigafaj, 1500 halfaj és 175 madárfaj otthona is. Uluru, más néven Ayers Rock, az anangu őslakók szent hegye, a kontinens emblematikus alakzata. Az Uluru tövében a parkolóban információs tábla jelzi a szikla legfontosabb adatait: magassága 346 m, kerülete 8,5 km, a monolit alja pedig a környező síkság alatt több, mint 2 km mélyen található. A vörös homokszikla oldalában víz és szél vájta barlangok sorakoznak, míg falaira az évezredek során titokzatos jeleket rajzoltak a vidék egykori lakói, az ananguk. Az ösvény mentén sok helyen tilos képet készíteni, mert szent helynek számít. Napkeltekor és naplementekor gyönyörű színekben pompázik a szikla, először a teteje kezd sárgállani, majd lassan lehúzódik róla az árnyék és narancsszínben izzik. 

Sydney-től 224 km-re található a Burning Mountain, a világ egyik legkülönlegesebb helye. A kutatók évek óta próbálnak rájönni, hogy a hegy alatt 30 méteres mélységben található hatalmas szénréteg miként gyulladhatott meg. Számításaik szerint, a szénréteg hatezer éve ég, a hegyből felszálló füstöt pedig a távolból is lehet látni, ami lélegzetelállító látványt nyújt. Több ősi legenda fűződik a hegyhez, melyek közül a legismertebb a wonnarua törzs története, amely szerint a hegyet egy özvegyasszony tüzes könnyei lobbantották lángra, miután férje elesett egy sorsdöntő csatában. Egy másik ausztrál csoda, a 600 m hosszú Hiller-tó, amit egy gyönyörű eukaliptusz erdő fog közre, a tó peremét pedig hófehér, kikristályosodott sóréteg teríti be. A kutatók az 1800 évek óta próbálnak rájönni, hogy a tó színe mitől rózsaszín, de konkrét választ még senki sem adott erre a kérdésre. Ami az ételeket illeti, a kenguru húst minden formában fogyasztják Ausztráliában. Mivel nagyon elszaporodtak, baleseteket okoznak, és megeszik a termést, szeretnék csökkenti a kenguruk számát. Legnépszerűbb étel a kenguru burger, a kengurubecsinált és a sajttal töltött kenguru, de az emuhúst is ki lehet próbálni, valamint a páncéljában sült óriás teknőst. Aki szereti a nyers élesztő ízét, annak ízleni fog a vegemite, ami egy sós, keserű, malátás aromájú krém, amit kenyérre kennek, de van egy érdekes gyümölcs is, a quandong, valamint népszerű a húsos pite, a Chiko Roll, egy zöldségekkel töltött tészta batyu, és a lamington, ami egy csokiba mártott, majd kókuszban megforgatott piskóta. A vad Ausztráliát meghódító férfiak a tábortűz köré ülve, üres konzervdobozokban forralták a vizet a teához, de mielőtt a konzervdobozok teáskannaként szolgáltak volna, sózott marhahúst, vagyis „bully beef”-et tároltak benne. A szót egy kicsit átalakították, és a Billy Tea lett az ország legnépszerűbb tea márkája. Ami a borokat illeti, Ausztráliában 160 000 hektáron folyik kiterjedt szőlőművelés, így az ország a negyedik legnagyobb borexportőr a világon. Összesen 60 borvidéken, 130 különböző fajtájú szőlőből készítenek bort, melyek közül a legtöbb birtok Dél-Ausztrália mérsékeltebb éghajlatú lankáin találhatóak, ahol a Shiraz néven termesztett szőlő és a cabernet sauvignon a legelterjedtebb fajták. Didzseridu a híres ausztrál fúvós hangszer, melyet szinte mindenhol lehet kapni, és az utcákon sokszor őslakosok is tartanak bemutatót.