Róma
Rómát gyalog is könnyen be lehet járni, nagyjából 4-5 óra alatt el lehet sétálni a Colosseumtól a Vatikánig, érintve Róma nevezetességeit. A város egyik szimbóluma a Colosseum, mely a legnagyobb amfiteátrum, amely a Római Birodalom idején épült. Méreteit tekintve 48,5 m magas, 156 m széles, és 189 m hosszú. Kr.u. 70-80 épült, 50-80 000 néző befogadására volt képes, gladiátorviadalokra, állatviadalokra, és egyéb előadásokra használták.
A Forum Romanum, a Capitolium és a Palatinus domb között, a Colosseumtól nyugatra terül el, mely az ókori Róma központja volt. A Forum Romanum volt Róma ítélkezésének, politikai életének, és kereskedelmének a központja. A házak mellett boltok, piacok, templomok működtek itt, illetve a szenátus és a kivégző tér, de álltak itt bazilikák, palotamaradványok és diadalívek. A fórumra a Via dei Fori Imperialiról belépve, először a Tempio di Antonio e Faustinara jutunk, mely Kr.u. 141-ben épült, illetve a Basilica Aemilia is itt látható, mely Kr.e. 179-ben épült, és kereskedelmi központ volt. A Via Sacra végén álló Curiát könnyű felismerni, hiszen egyszerű téglaépület, a bejárat felett három ablakkal. Kr.e. 44-ben építették, ebben ülésezett a római Szenátus, a VII. században pedig templommá alakították. Az Arco di Settimo Severo diadalív, melyet Kr.u. 203-ban avattak fel, jó állapotban maradt meg. Kr.e. 479-ben épült a Forum legrégebbi épülete, a Saturnus templom, mely a diadalívre merőlegesen helyezkedik el, és 8 oszlopáról ismerhetjük fel. A Forum délnyugati végén lévő területen korábban a Kr.e. 46-ra elkészült Basilica Giulia állt, mely bíróságként működött, illetve a Kr.e. 495-ös Castor és Pollux templom három korinthoszi oszlopa látszik, párkánnyal a tetején. A templomtól keletre a Vesta-szüzek háza áll, mely egy barlangszerű téglaépület több emelettel, és a Vesta templom 6 oszloppal. A Vesta-szüzek Róma szent tüzének őrzői voltak, hivatalukat 6-10 éves koruktól 30 évig látták el, 10 év tanulás, 10 év szolgálat, ami a tűz őrzését jelentette, 10 év tanítás, majd megházasodhattak. Kr.u. 308-312 épített Constantinus és Maxentius bazilikája a Vesta-szüzek házától rögtön északra helyezkedik el. Ez volt a Forum Romanum legnagyobb épülete, ma a három nagy megmaradt boltíve látszik. A Forum keleti végén, a Colosseumhoz közel látható másik diadalív az Arco di Tito, azaz Titus diadalíve, melyet Kr.u. 82 körül építették, Titus katonai sikereinek, köztük Jeruzsálem elfoglalásának emlékére. A Colosseumhoz közelebb lévő diadalív, az Arco di Constantino 315-ben épült.
Róma hét dombja közül az egyik legmagasabb, és leghíresebb a Forum Romanum és a Campus Martius között található Capitolium, ahol Kr.e. 753-ban Romolus megölte Remust, és elhatározta, hogy megépíti Rómát. Régen a város nemeseinek villái és palotái álltak itt, mivel ez volt Róma legelőkelőbb helye. Számos ókori rom is látható a dombon, melyek közül a legnagyobb a 165 m hosszú, 80 m széles ókori római stadion (Stadium), illetve a Flavius-palota (Domus Flavia) is itt áll, melynek építése Kr.u. 92-ben fejeződött be. A Flavius-palota mellett találjuk Augustus palotáját (Domus Augustana), mely a római császárok palotája volt, illetve a Livia házat (Casa di Livia), és a Cybele templomot, mely Kr.u. 200-ban épülhetett. A Capitolium főtere a Piazza del Campidoglio, amely teljes egészében Michelangelo művei. A téren áll Marcus Aurelius aranyozott bronzszobra, valamint három csodálatos múzeum tekinthető itt meg. A paloták a Capitoliumi Múzeum egy-egy épületei, és földalatti járat köti őket össze. A Palazzo Senatorio a XII. században épült, majd Michelangelo tervei alapján módosították. A Palazzo dei Conservatori XVI. századi alkotás, Michelangelo építtette át, kültéri szépsége mellett, belül is elképesztő freskók, díszvakolatok, és falvédők díszítik. Találunk itt ősi szobrokat, főleg rómaiakat, de görög, és egyiptomi alkotások is akadnak, illetve itt őrzik a híres, bronzból készült Romulus és Remus szobrot is. A XVII. században épített Palazzo di Conservatori harmadik emeletén festményeket őriznek, illetve a Capitoliumi Éremgyűjtemény csodálható meg. A Palazzo Nouvoban szobrok, mozaikok, és a római művészet egyéb remekei nézhetőek meg, többek közt, itt őrzik a Capitoliumi Venust, Cupido és Psyché szobrát, a Tabula Iliaca egyik töredékét, és a Haldokló Gallust. A Capitoliumon kiemelendő látnivaló még a kívülről egyszerűnek tűnő, de rendkívül díszes belső terű, VI. századi Santa Maria in Aracoeli templom, ahova 127 meredek lépcsőn lehet feljutni, de elérhető a Vittorio Emanuele emlékműtől is.
A Capitolium lábánál, a Corso egyik végén található a Piazza Venezia tér nevezetessége, a fehér márványból 1895-1935 épült II. Vittorio Emanuele emlékmű. A hatalmas, 135 m magas, 75 m széles emlékművet, Olaszország első királyának, II. Vittorio Emanuele-nek való tisztelgés jeléül építették. Az emlékműben az ismeretlen katona sírja is megtalálható egy öröklánggal, illetve az emlékmű tetején egy múzeum és egy kilátó is működik. A Corso másik végén levő Piazza del Popolo évszázadokon keresztül kivégzések helyszíne volt. Az 1811-1822 épült tér jelenlegi kinézete neoklasszikus, közepén egy 26 m magas egyiptomi obeliszk áll. Kr.e. a X. században Augusztusz hozatta Rómába, és eredetileg a Circus Maximusban volt. A tér északi részén az ősi Santa Maria del Popolo templomot láthatjuk, Róma egyik legszebb templomát. 1099-ben egy kápolna épült ide, amely később templommá alakult.
A 26 m magas és 49 m széles Trevi-kútba rengetegen dobnak aprópénzt, mivel a legenda szerint, aki háttal, a válla felett pénz dob a kútba, az visszatér Rómába. A 138 lépcsőfokból álló Spanyol lépcső, Európa leghosszabb és egyben legszélesebb kültéri lépcsője, mely 1723-1725 épült. Azért Spanyol lépcső a neve, mert ma is itt található Spanyolország nagykövetsége. A lépcső az 1585-ben felszentelt Trinitá dei Monti templomhoz vezet, mely előtt található az Obelisco Sallustiano, Róma egyik egyiptomi obeliszkje, a lépcső alján pedig egy hangulatos tér, a Piazza di Spagna, és egy 1627-1629 épített barokk szökőkút.
Pantheon az egyik legjobban megmaradt ókori római műemlék, és egyben valószínűleg korának egyik legépebben megmaradt épülete. A Pantheon Róma államvallásának hét istene tiszteletére épült, de több híres ember nyughelyéül is szolgál. A jelenlegi épület Kr.u. 125-ben épült, Hadrianus császár uralkodása idején, a kupolája 43,3 m átmérőjű. Piazza Navona Róma egyik legszebb és legnépszerűbb tere, ahol korábban a város legkedveltebb piaca működött, de kocsiversenyek, és atlétikai sportesemények helyszíne is volt. A Piazza Navona ovális, aréna-szerű alakját, a téren rendezett játékoknak köszönheti. A téren három szökőkút található, köztük a híres Fontana dei Quattro Fiumi (a négy folyó szökőkútja), ahol Bernini szobrai négy kontinens folyóit szimbolizálják, a Gangeszt, a Dunát, a Rio de Platát és a Nílust. A Lateráni Szent János bazilika (Arcibasilica di San Giovanni in Laterano) Róma legrégebbi, és legnagyobb bazilikája, és egyben a világ legjelentősebb katolikus egyházi épülete. Csodálatosak a bazilika szobrai, festményei és oltárai. A IV. században, Nagy Konstantin uralkodása idején alapították, de az idők folyamán többször leégett, újjáépítették, és átépítették, de alaprajza, és alapvető felépítése ma is változatlan. A jelenlegi bazilika a XIV. századból származik, melyet a XVII-XVIII. század folyamán jelentősen kibővítették, és felújították. Számos értékes része van, római időkből származó bronzajtaja, szobrai, és a pápai trón. A Villa Borghesenek otthont adó terület 80 hektáros kiterjedésével Róma harmadik legnagyobb parkja. Az angolparkban egy mesterséges tó is található, illetve szép sétányok és szobrok. 1902-ig a Borghese család tulajdona volt, amikor is közparkká tették. A Villa Borghese épületében található a Galleria Borghese, Róma egyik remek múzeuma, ahol számos értékes műalkotással lehet találkozni, mint például Bernini érzéki szobraival, illetve Tiziano, Raffaello, Veronese, Rubens, és Lucas Cranach képeivel.
Hadrian Mauzóleumát, vagy ismertebb nevén az Angyalvárat, Hadrian, egy római kormányzó építtette mauzóleumként saját maga, és családja számára. A Kr.u. 139-re elkészült temetkezési hely, közel ezer évig erődítményként, majd várként működött, ma pedig múzeum található benne, ahol láthatjuk Hadrian sírját, a pápa dísztermeit, a pincében lévő kínzókamrát, valamint egy remek fegyvergyűjteményt. Az Angyalvár nevét az erődítmény tetején található angyalszoborról kapta. Az várhoz vezető hidat, a Ponte Sant'Angelot, melyet szintén Hadrian építtetett 134-139, sokan Róma legszebb hídjának tartják. A hidat Péter és Pál apostol szobra, valamint 10 angyal díszíti, az angyalok azonban csak a XVII. században kerültek fel a hídra, Bernininek, és tanítványainak köszönhetően. A Római Birodalom második legnagyobb közfürdője (Caracalla termál) 212-216 épült, amikor Caracalla volt Róma császára, és 546-ig üzemelt, amikor a Rómát megszálló gótok tönkretették a vízvezetéket. Egykor 33 hektár területet foglalt el, a fürdő épülete 228 m hosszú, 116 m széles, és 38,5 m magas volt. A becslések szerint egyszerre 1600 fürdőző befogadására volt alkalmas, és naponta 15-20 000 m3 vizet használtak fel a működtetéséhez. Igen bonyolult rendszere volt, a meleg és a forró fürdők fűtését fatüzelésű bojlerek biztosították. A fürdőn kívül, könyvtár és művészeti galériák is működtek benne, a főépületet kertek vették körül, ahol az emberek sétálhattak, és beszélgethettek. Bárok, boltok, és még bordélyház is működött itt, amely valószínűleg a költségek fedezését szolgálta, hiszen a fürdőbe való belépés ingyenes volt. Trastevere Róma XIII. kerülete, máig megtartotta igazi, olasz jellegét, a szűk utcácskákban a ruhák a szárítókötélen száradnak, az emberek kinn üldögélnek, és szenvedélyesen beszélgetnek szomszédjaikkal. A negyedben sétálva érdemes megnézni Trastevere templomát, a Basilica di Santa Maria in Trasteverét, amely az azonos nevű téren, a Piazza di Santa Maria in Trasteverén áll. Róma egyik legszebb, és legrégebbi temploma. A bazilika falai a 340-es években épültek, a legtöbb része pedig 1140-1143 között. A Tevere (régi nevén Tiberis) folyón fekvő, hajó alakú sziget igen kicsi, 270 m hosszú, és legnagyobb szélessége 67 m. Bizonyos források szerint a világ legkisebb lakott szigetének számít, ahol egykor egy nagy templom állt. Rómával két híd köti össze, a Kr.e. 62-ben épült Pons Fabricius, amely Róma legrégibb hídja, és a Kr.e. 46-ban épített, de a XIX. század folyamán lerombolt és újjáépített Pons Cestius.
Szintén erre található a Boca della Veritá, vagyis az Igazság szája, mely egy kerek, az antik korból fennmaradt faragott kőkorong, amely a Santa Maria in Cosmedin templom előcsarnokában áll. A maszk egy folyóisten arca, szája helyén egy lyuk tátong, amelybe az ember bedughatja a kezét, és ha hazudós – legalábbis a legenda szerint – a fej leharapja a végtagot. Rómában számos keresztény, és zsidó temetkezési hely van, de csak néhány látogatható. A Saint Callixtus katakomba az egyik legnagyobb, és legjelentősebb, több tucat mártírt, és 16 pápát temettek ide. A Via Appia Antican található, mely Róma egyik legrégebbi útja.
A legenda szerint Szűz Mária a nyár közepén hóeséssel jelölte meg az Esquilinus-domb azon részét, ahová azt akarta, hogy a rómaiak felépítsék a Santa Maria Maggiore bazilikát. Róma négy nagy bazilikájának egyikét az V. század közepén építették, mely korszakból számos mozaik megmaradt. A Quirinale domb Róma hét dombjának egyike, ahol a Quirinale palota (Palazzo del Quirinale) áll, az olasz köztársasági elnök székhelye, mely mára az olasz állam egyik szimbólumává vált. 1573-ban XIII. Gergely pápa építette nyári rezidenciájának, majd az olasz királyság intézményének 1946-os megszűnéséig az olasz királyok székhelye volt. A domb további nevezetessége még négy XVI. századi szökőkút, számos villa, az 1732-1735 épült Palazzo della Consulta, amely ma az olasz Alkotmánybíróság székhelye, kormányzati épületek, és több szép egyházi épület. A San Clemente bazilika igazából három templom egymás felett, legfelsőbb, a felszínen látható szintje 1100 körüli, alatta lévő szintje a IV. századból származik, míg legalsó szintje Kr.e. 64 körül épült. A San Pietro in Vincoli templom Michelangelo lélegzetelállító Mózes-szobráról ismert, de itt találhatóak Szent Péter láncai is, mellyel bebörtönzése idején őrizték. A 439-ben felszentelt templom az V. század óta több restauráción, és átépítésen esett át. A barokk stílusú Santa Maria degli Angeli e dei Martiri bazilikát Michelangelo tervezte 1563-1564 a Diocletinaus termái romos frigidáriumának áttervezésével. Mivel egy régi fürdőépületet alakítottak templommá, egy különleges templomot hoztak létre. 1749-ben Luigi Vanvitelli építész jelentősen átalakította, és 1702 óta a templom egy délkört (napórát) is tartalmaz. A Sant'Ignazio templom 1626-1650 barokk stílusban épült, csodálatos szobrok vannak a templomban, leglenyűgözőbb része pedig Andrea Pozzo által festett mennyezetfreskói. A freskók különlegessége, hogy zseniális, három dimenziós megoldással, tökéletes optikai illúzióval egy kupolát formáznak - bár a templomnak valójában nincs kupolája, a mennyezetet nézve teljesen úgy tűnik, mintha kupolát látnánk. A San Paolo fuori le Mura, a Falakon kívüli Szent Pál bazilika egyike Róma négy nagy bazilikájának, ahol Pál apostol nyugszik. Különleges építészeti megoldások, és gyönyörű mennyezet jellemzi, de más templomokhoz képest kevésbé díszített.
A Vatikán 1929 óta létezik, 44 hektáros területével, 842 lakosával a világ legkisebb állama. Az apró ország fő látványossága a Szent Péter tér, a Szent Péter bazilika, a Sixtus-kápolna, és persze a 14 csodálatos vatikáni múzeum. A Szent Péter Bazilika egyike Róma négy nagy bazilikájának. A reneszánsz stílusú bazilika 1506-1626 épült, mely 211 m hosszú, 186 m széles, és 132 m magas. A templomban található művészeti alkotások közül kiemelendő Michelangelo 1499-es Piétája, amely a művész egyetlen szignált alkotása. A szobor Máriát ábrázolja, aki Jézust tartja a keresztre feszítés után. A Szent Péter Bazilikát Michelangelo tervezte, csodálatos kupolájába lifttel, majd pedig 320 lépcsőfok megmászásával lehet feljutni, ahonnan csodás kilátás nyílik Rómára. A Szent Péter tér, ahol a bazilika is áll, 1667-re készült el. A tervezésnél az volt a fő szempont, hogy a pápa miséit a lehető legnagyobb számú ember tudja figyelemmel kísérni. A tér közepén található egy 25,5 m magas egyiptomi obeliszk, mely 1586 óta áll itt. A Vatikáni múzeumok a római katolikus egyház pazar gyűjteményét mutatják be. A múzeumokat a XVI. században alapították, ahol főleg görög, és római műalkotásokat lehet megnézni, de az etruszk gyűjtemény is jelentős. Kiemelendő többek közt a művészeti galéria, olyan művészek munkáival, mint Raffaello, Leonardo, Caravaggio, vagy Bernini, illetve a Museo Pio Clementino, mely a világ legnagyobb ókori gyűjteményét tartalmazza. A Vatikáni múzeum végén eljutunk a Sixtus-kápolnába, mely 1473-1481 épült, és a XIX. század óta a pápaválasztó konklávé helyszíne. A Sixtus-kápolnában láthatjuk Michelangelo által készített, 540 m2 területű mennyezetfreskót, mely a világ egyik leglenyűgözőbb képzőművészeti alkotása, és a világ legnagyobb freskója. A Teremtés jeleneteit, valamint Ószövetségi és Újszövetségi képeket ábrázol. Lido di Ostia, „Róma tengerpartja”, ahova metróval lehet kimenni. Az út elég hosszú, majdnem két óra.