Kr. e. 2000 környékén már szüreteltek teát. Ekkoriban főleg gyógyszerként, élénkítő italként, és gyomorrontásra használták. A Han – dinasztia ideje alatt már reprezentatív funkciója is volt, az előkelő családok gyerekei az etikett egyéb szabályaival együtt a helyes teaivás gyakorlatát is elsajátították. 600-900 században Kínában virágzott a teafogyasztás, és a teakereskedelem. A könnyű szállíthatóság érdekében a kínaiak kifejlesztették a teatéglát. A teát vászonba burkolták, gőzölték, majd faformába helyezve sajtolták 2-3 napig, végül a tömböket tűzön szárították. Lu Jü 780-ban jelentette meg Teás könyvét, amelyben sorra veszi a teakészítési módokat. 900 – 1250 században vált divatossá a portea japánban. A száraz tealevelekből port készítettek, forró vízbe tették, majd bambuszseprűvel habosították. A Ming – dinasztia ideje alatt (1368-1644) alakult ki a kínai teafogyasztás szokásai, amelyet a mai napig tartanak. Shen Tsung császár udvarában dolgozták ki a kungfu teázás szigorú elveit. A kínai kultúrában minden olyan tevékenységet kungfu-nak neveznek, amelyet hosszas kitartó gyakorlással lehet tökéletesíteni. A teát már a VI. században importálták Japánba, de csak a IX. században kezdtek Japánban teacserjéket ültetni. Sen No Rikyu egykori zen szerzetes a teázást nem csak a társas élet eszközének, hanem lelkigyakorlatnak is vélte. A teaszertartás helye a teaház, japánul a szukija. Ennek mérete négy és fél tatami (1 tatami körülbelül 90×1,80 cm). A teaszertartás lépései Rikjú tanítása szerint:

• A vendéglátó megbeszélte a teamesterrel, hogy kiket szeretne meghívni. Ez legalább öt, maximum hét fő lehetett.
• A macsijá-ban várakoznak a vendégek, akik fölkészülnek a ceremóniára. Aki teaházba megy, az gyékényszandált vesz fel, egy keskeny ösvényen egy kőbe vájt medencéhez (tsukubai) sétál, ahol rituálisan kezet mos és megtisztítja a száját.
• A szertartás kezdetét a teamester jelzi. Halk léptekkel, mélyen meghajolva mennek be a teázóba. A vendégek meghajolnak az ikebana előtt, majd csendben körülnéznek a teaházban, végül adott jelre letelepednek a számukra kijelölt helyre.
• A tea előtt könnyű süteményt kínálnak a vendégeknek. A teamester először bambuszseprűvel (mat-csa) a csészébe söpri a megfelelő mennyiségű teaport, majd a bambusz merőkanállal forró vizet mer rá. Ezt a seprűvel felkeveri. Így kap egy csésze tea sűrítményt. Ebből a sűrítményből önt a többi vendég csészéjébe, majd erre még forró vizet öntenek.
• A japánok nem ízesítik a teájukat. Három lassú kortyot ír elő a szabály, tilos felhörpinteni. Több csésze teát is el lehet fogyasztani egymás után, a mennyiség nincs meghatározva.
• Miután már nem isznak több teát, a vendégek csöndes társalgásba merülnek, aminek témája általában a teaház körül forog.
• A teaszertartást a teamester által megadott jelre befejezik. A vendégek elbúcsúznak a házigazdától, majd zajtalan léptekkel távoznak.