2019. feb 04.

200 hely, amit látnod kell: Algarve régió, Portugália

írta: VictoriaTravelle
200 hely, amit látnod kell: Algarve régió, Portugália

img_7939.JPG

A Gilao-folyó torkolatánál fekvő Tavira a régió legszebb városa. Tavirát a "Cidade das igrejas", azaz a templomok városának is nevezik, mivel a városban és környékén több mint 20 templom van. A XVI. századi Igreja da Misericórdia-t kék-fehér csempék, gyönyörű faragások és Krisztus életéből vett jelenetek díszítik. A neoklasszicista stílusban épült Igreja da Santa Maria templom egy régi mecset helyére épült, ahol megnézhetjük a hét keresztény lovag sírját is, akiket a mórok öltek meg. Érdemes még megnézni az északi oldalon emelkedő reneszánsz homlokzatú Szent Pál templomot, mely belső terében festményeket és Krisztus keresztre feszítését ábrázoló domborműveket láthatunk. A római korból máig fennmaradt hét boltíves híd (Ponte Romana) közelében kellemes árnyékos kertekre bukkanhatunk. A város egyik legnépszerűbb látnivalója a középkori erődítmény (Castelo de Tavira), és az onnan nyíló panoráma a városra. Mikor a városban jártunk, egy ünnepségbe csöppentünk, ami egy mexikói fiestára hasonlított. Szent János ünnepe volt, melyet június végén tartanak. Ezen a napon mindenki kivonul a feldíszített utcákra, ahol oltárokat állítanak, hogy a szentek segítségét kérjék a "jó szerencséhez". A várostól egy rövid autóútra található a Pego do Inferno lagúna, és Santa Luzia, melyet a polip fővárosaként is szoktak emlegetni illetve Olhao, a legnagyobb halászati kikötő Algarveban.

Következő város, amit útba ejtettünk Faro volt, Algarve régió szíve, ahol égszínkék a tenger, festői strandok sorakoznak és ínycsiklandó fogások illata lengi be az utcákat. Faro egyik kedvelt része a kikötő, ahol a luxusjachtok mellett számos vízparti kávézót is találunk. Az ovális alakú óváros macskaköves sikátorai és élénk színekre festett mór stílusú épületei is a kikötő mellett találhatóak, ahol Faro nevezetességeinek nagy része látható. Az erődítményfallal körülvett IX. századi óváros három városrészből áll, mindegyikük jelzi Faro fejlődésének különböző szakaszait. A Vila-Adentro a legrégebbi, amelyhez három kapu vezet. Mouraria területét bevásárló utcák uralják, míg Bairro Ribeirinho régen a halászok és hajósok negyede volt, ma viszont az éjszakai élet központja, illetve a negyed érdekessége a Palácio dos Bívar, amely a legszebb klasszicista épület Algarve-ben, míg a XVIII. századi Solar do Capitao-Mor szép példája Faro barokk építészetének. A történelmi óváros igazán hangulatos, ékköve a XIII. századi katedrális (Sé), ami az 1755-ös földrengés után nyerte el mai gótikus, reneszánsz és barokk stílusát. Gyönyörű XVII. és XVIII. századi csempéi, festményei és csodálatosan díszített aranyoltára különösen figyelemre méltó, míg a mögötte lévő Régészeti Múzeum a közeli Estoi romjait őrzi. Az Igreja do Carmo templom Faro egyik legszokatlanabb látnivalója, mivel itt található az a csontkápolna, melyet a szerzetesek koponyái és csontjai díszítenek. Ha a városban járunk nézzük meg a Tengerészeti Múzeumot (Museu Maritimo), a híres Algarve Régió Múzeumot (Museu Regional Do Algarve), és a Jardim Manuel Bivar-t, mely egy lenyűgöző kert zsakaranda-fákkal, virágágyásokkal, pálmákkal és hatalmas teraszokkal, ahol a helyiek is szívesen pihennek. 

Albufeira-ban az óceán felől fújó szél a narancsfák illatát behozza a városba, éppen ezért szinte minden utcában lehet mézédes narancsot vásárolni. A városban nincs sok látnivaló, viszont van egy hatalmas arany színű homokos partszakasz. A kevés látnivaló közé tartozik a XVII. században épült Főtemplom, a Hermitage Nossa Senhora de Guia, és a kastély.

Lagos történetéről bővebb információt kaphatunk a Történeti és Művészeti Múzeumban, ahol mindenképpen meg kell nézni a híres aranyborítású Szent Antal templomot, illetve a Szent Sebastian templomot, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a lagosi öbölre. Az óvárosi részen megnézhetjük a városfalat, mely a XVI. században épült, illetve a Szent Goncalo kaput, egy óratornyot és a Kormányzótanács palotáját. A város régmúltjába enged bepillantást a Mercado de Escravos, vagyis a Rabszolgapiac, ahol az Afrikából idehurcolt rabszolgákat árulták a XV. században. Lagos legősibb épületeiből már csak keveset láthatunk, de megcsodálhatjuk a hagyományos kőfaragást, a kovácsoltvas erkélyeket és az árnyas belső teraszokat. A macskaköves utcák mentén kávézók, éttermek és üzletek sorakoznak, így a kellemes séta során ízelítőt kaphatunk a helyi gasztronómiából is. Lagos híres strandja a Praia da Dona Ana, ahol a gyönyörű sárga homokból, és a kék tengerből hatalmas sárga sziklák emelkednek ki, ezzel téve egyedivé Lagos partját.  

Portugáliában mindenhol azulejo-ba botlunk. A portugálok a Sevillából származó behozott festett kerámiacsempék révén ismerkedtek meg a pompás művészettel, és onnantól kezdve Portugália történelme elválaszthatatlanul összeforrt a híres festett kerámiacsempével, mely szinte minden építészeti alkotáson megtalálható, a templomok falaitól kezdve a parkok padjain át a magánházakig.

Szólj hozzá