2019. feb 08.

200 hely, amit látnod kell: Ég Temploma, Peking, Kína

írta: VictoriaTravelle
200 hely, amit látnod kell: Ég Temploma, Peking, Kína

Az Ég Temploma (Temple of Heaven) egy 270 hektáros parkban található, ahova a belépő 35 yuan, de ha csak a parkba szeretnénk bemenni, akkor 10 yuan-t kell fizetni. A park teli van helyiekkel, akik táncolnak, kártyáznak, beszélgetnek illetve társasjátékoznak. Ez a terület szent helynek számított, ahol a császár az év során a rituális ceremóniákat hajtotta végre, és minden évben a jó termésért imádkozott. Az Ég Temploma, mely a levegőből nézve kör alakú, alapja pedig négyzetet formál, 1420-ban épült. A kínai mitológiában a kör az Ég, a négyzet pedig a Föld szimbóluma, így a park északi oldala félkör alakú, a déli viszont szögletes. A templom tetejét sötétkék cserepekkel borították, mellyel a mennyet jelképezték. A főtemplom, ahova nem lehet bemenni, elég kicsi, és üres belül. A melléképületek múzeumok, ahova külön 10 yuan-ért jegyet kell venni, ha meg szeretnénk nézni.

img_1744.jpg

 

Szólj hozzá