Salvador a Bahía de Todos os Santos öböl partján fekszik, melyet Brazília boldogság fővárosának is neveznek, a vidám lakosai, az utcai partijai és a karneváljai miatt. Azt vallják, aki itt nem érzi jól magát, az sehol se fogja. Jelentős kikötővel rendelkezik a város, mely fontos kereskedelmi csomópont volt Portugália és a többi portugál gyarmat felé, így a Brazíliába érkező rabszolga kereskedelem központja lett. Még ma is sokkal nagyobb itt az afrikaiak aránya, mint az ország délebbi nagyvárosaiban. Salvador de Bahia-t, Brazília régi fővárosát, hangulatos utcák, pörgős éjszakai élet, és a híres gőzgépes lift, az Elevador jellemzi. A város nyugati oldalán találjuk a történelmi városrészt, a Pelourinh-ot, és a rabszolgapiacot. A XVII.-XIX. században, a gyarmati időkben épült városrész különösen gazdag látnivalókban, közel 800 épületet, templomot, kávéházat és éttermet újítottak fel ebben a városrészben.  

A várost két részre osztja egy természetes meredek lejtő, melyet Brazília első liftje, az Elevador Lacerda köt össze. A liftet 1873-an nyitották meg, mely akkori 63 m-es magasságával a világ legmagasabb liftje volt. A liftet 1930-ban art deco stílusban felújították, 1997-ben pedig 72 méteresre átépítették, így naponta átlagosan 28 000 embert képes szállítani. Az óváros nem túl nagy, de rengeteg gyarmati korból származó épületet és templomot láthatunk itt, valamint igazi népviseletbe öltözött nőket. A város leghíresebb templomába, a Sao Francisco templomba mentünk be, ahova a belépő 3 reál volt, és amint megvettük a jegyet, rögtön mellénk csapódott egy önjelölt idegenvezető, aki elkezdett a templom történetéről mesélni és mindenhova követett, majd a végén 15 reált kért az idegenvezetésért. Az Igreja de São Francisco a világ egyik leghíresebb barokk stílusban épült temploma, és a portugál gyarmati időszak egyik legjelentősebb emléke Brazíliában. Érdekessége, hogy három hajós szerkezetű, szemben a kor megszokott egy hajós templomaival. A belseje, a barokk stílusnak megfelelően gazdagon díszített, bonyolult rózsafa faragásokkal, és dús aranyozással, a sekrestye falán pedig portugál azulejo csempére festett Assisi Szent Ferenc életének mozzanatait láthatjuk. Innen 0,05 reálért lifttel lementünk a kikötő melletti mercado-ba, majd tovább a kakaó múzeumba, ahol elmesélték a kakaó és a kávé történetét.

Amerikában az aztékok már jóval az Európai hódítók előtt is ittak csokoládét, de a maják birodalmában is ismert volt a kakaóbab, melyet más dél-amerikai kultúrákhoz hasonlóan fizetőeszközként is használtak. Maga a kakaó neve is utal a kereskedelemre; ugyanis a „cacau” eredetileg egy ige, aminek a jelentése venni, cserélni, vásárolni. A kakaót megpörkölték, ledarálták, vízzel habosra rázták, majd megitták a keserű italt. Amikor a majákat legyőzték az aztékok, a hadisarcot kakaóbabban kellett kifizetniük. Az aztékok már ízesítették a keserű italt fahéjjal, ánizzsal, vaníliával, kukoricaliszttel, és a legfontosabb, hogy az elkészítése során erjesztették is, melynek köszönhetően sokkal lágyabb állagot és kevésbé keserű ízt értek el. A csokoládé kakaómasszából, kakaóvajból és cukrokból készül, legalább 35% kakaó szárazanyagot tartalmaz, melyből 18% a kakaóvaj és 14% a zsírmentes kakaó. Az étcsokoládé csak kakaómasszát, vajat, és cukrot tartalmaz, míg a tejcsokoládéhoz adnak tejport is. A fehér csoki hivatalosan nem nevezhető csokoládénak, mivel nem tartalmaz kakaómasszát. Már a toltékok is rájöttek, hogy a kakaóbabok íze más, hogyha a fán érik meg, mint ha éretlenül lepottyan a fáról, és beágyazódik a nedves, meleg, sáros talajba, és ott megerjed, mert úgy kevésbé lesz keserű, és jellegzetes aromáját megőrzi. 

Ami a kávét illeti, ma Brazília a világ legnagyobb kávétermelője, melyet Vietnam, Kolumbia és Indonézia követ a sorban. A kávészemek szüretelését kézzel végzik, mert csak a piros, érett magokat lehet leszedni. Ezután a termőhelytől függően száraz vagy nedves eljárással azonnal tisztítják és érlelik a szemeket, mert a kávébogyó nem tárolható. Ahol a napsütéses órák száma elegendő, ott a magokat négy hétig kiterítve szárítják a napon, majd egy hántológép segítségével a babszemet és a húst elválasztják egymástól, ahol viszont az időjárás csapadékosabb, ott nedves eljárással dolgozzák fel a kávészemeket. A kávébabot és a gyümölcshúst gépekkel elválasztják egymástól, utána a babot egy speciális folyadékban áztatják és mossák, majd 10-14 napig szárítják. A kávét mindkét esetben további tisztításnak és válogatásnak vetik alá, és csak ezután szállítják el. A feldolgozás utolsó fázisa a pörkölés, amelyet folyamatosan emelkedő hőfokon végeznek. Utána derül ki, milyen minőségű a kávé, milyen íz- és illatanyagokkal rendelkezik. Utolsó nap kitaláltuk, hogy áthajózunk az Ilha Itaparica szigetre. A kikötőből egy óra alatt átvitt a hajó, de úgy megvolt pakolva, hogy folyamatosan jobbra-balra dülöngéltünk a súlytól. Mikor megérkeztünk, egy taxis 25 reálért körbevitt a szigeten, majd kitett az egyik strandon, de olyan kihalt volt, hogy inkább visszamentünk Salvadorba, és elmentünk az állatkertbe, majd a Museu Afro-Brasileiro-ba, mely a legnagyobb afro-amerikai gyűjteményt mutatja be. A múzeumban több, mint 6000 szobor, metszet, kerámia, festmény, ékszer, dombormű, fénykép, textília és dokumentum látható, mely az Afrikából behurcolt rabszolgák kultúrájának állít emléket. Salvadorban még megnézhetjük a Porto da Barra Beach-et, a Nosso Senhor do Bonfim Templomot, a Rodin Múzeumot, a Nossa Senhora da Conceição da Praia-t, a Rio Velmerho-t, a Chapada Diamantina National Parkot, az Arena Fonte Nova-t, a Salvador Katedrálist, a Barradao-t, és a Fonte Nova Stadiont.