Majdnem megérkeztünk Pekingbe, mikor szólt a pilóta, hogy nézzünk ki az ablakon, mert éppen a Kínai Nagy Fal felett repülünk el. A látvány hihetetlen volt. Landolás után, a reptérről a városba egy expressz vonattal mentünk be 25 yuan-ért, majd gyalog mentünk tovább a szállásunkra, ahol az időeltolódás miatt, ami +8 óra volt, azonnal el is aludtunk. Pekingben elég nagy a szmog, a sávok mellett pedig van egy külön út a biciklisek és a tuk tuk-osok részére. Mikor megérkeztünk, éppen vége volt a tanításnak, így rengeteg egyenruhát viselő gyerek jött ki az iskolákból. A városon belül a legegyszerűbb metróval közlekedni, mivel 18 vonal van Pekingben, és a jegy csak 2 yuan, ami nagyjából 100 Ft. A megállóknál átvilágító kapukon kell áthaladni, a csomagunkat pedig egy átvilágító szalagra kell tenni. Nem érdemes előre jegyeket venni, mert csak abban a megállóban használhatjuk fel, ahol megvettük, illetve a jegyet meg kell őrizni, mert kiszállásnál kéri az automata. Általában elég nagy tömeg van a metróknál, szinte mindenhol be kellett magunkat tuszkolni a kocsikba. A taxi is egy olcsó közlekedési eszköz, de a sofőr nem visz el rövid távra, mert nem éri meg neki. Ilyenkor szótlanul ül, még ki nem szállunk. Ha a taxit választjuk, ne fekete taxival menjünk, hanem sárgával (2 yuan/km). Első nap az Ég Templomához (Temple of Heaven) mentünk, mely egy 270 hektáros parkban található, ahova a belépő 35 yuan, de ha csak a parkba szeretnénk bemenni, akkor 10 yuan-t kell fizetni. A park teli volt helyiekkel, akik táncoltak, kártyáztak, beszélgettek illetve társasjátékoztak. Ez a terület szent helynek számított, ahol a császár az év során a rituális ceremóniákat hajtotta végre, és minden évben a jó termésért imádkozott. Az Ég Temploma, mely a levegőből nézve kör alakú, alapja pedig négyzetet formál, 1420-ban épült. A kínai mitológiában a kör az Ég, a négyzet pedig a Föld szimbóluma, így a park északi oldala félkör alakú, a déli viszont szögletes. A templom tetejét sötétkék cserepekkel borították, mellyel a mennyet jelképezték. A főtemplom, ahova nem lehet bemenni, elég kicsi, és üres belül. A melléképületek múzeumok, ahova külön 10 yuan-ért jegyet kell venni, ha meg szeretnénk nézni.

Ebéd után a Tiltott Városhoz mentünk, ahova a belépő 60 yuan volt. Az egykori császári palota, aminek a bejárata közvetlenül a Tian’anmen tér mögött van, Peking egyik leglátványosabb műemléke. Építését a Ming-dinasztia harmadik uralkodója, Yong Le császár 1406-ban kezdte el, és 1420-ra fejeződött be. Területe 72 hektár, amelyből 150 000 négyzetmétert építettek be. A Tiltott Város gyakorlatilag egy önálló város volt, a városon belül, ahova csak engedéllyel, és felügyelet mellett lehetett belépni. Ez volt a birodalom közigazgatási központja, de a Tiltott Városon belül volt egy külön rész a császári családnak. A palota az univerzumot mintázta meg kicsiben, szigorú szimbólum rendszert használva. A Tiltott Város körül egy 52 m széles vizesárok húzódik, míg a bejárat mögött az úgynevezett Arany Víz folyik, de itt található a világ legnagyobb máig megmaradt ősi faszerkezete is. A palota 961 m hosszú, 760 m széles, és összesen 9999 helység található benne, mely 24 Ming és Qing dinasztia-béli uralkodó számára nyújtott otthont. A palotánál magasabb épületet nem lehetett építeni, és közönséges halandó nem tehette be oda a lábát. A komplexum egyik leghíresebb épülete az Égi Tisztaság Palotája, amelynek csarnokában ravatalozták fel a császárokat, és őrizték a kis dobozt, amelyben az uralkodó utódjának nevét rejtették el, melyet csak az uralkodó halála után lehetett kinyitni. A Tiltott Város két részből áll, déli felén találjuk a hivatalos célokat szolgáló csarnokokat, míg az északi részén a lakóépületek húzódnak. Mivel az épületek nem túl magasak, a Tiltott Város jellege sokáig meghatározta Peking építészetét. Az itt található sárga trónról egy egész birodalmat kormányoztak 1911-ig, a Csing dinasztia bukásáig. Az épületekbe nem lehetett bemenni, csak egy ajtón keresztül lehetett benézni, ahol általában csak néhány egyszerű bútor volt. Az oldalsó épületek múzeumként működnek, de oda már nem volt időnk bemenni, mert 17h-kor zártak. Ha már itt voltunk, akkor a Tian’anmem teret is körbejártuk, ami Peking legnagyobb köztere, és a város közepén áll. Délen a Qianmen (Elülső kapu) határolja, nyugati oldalán áll az Országos Népi Gyűlés (ONGY - Parlament) épületegyüttese, melyet 1959-ben egy év alatt építettek fel, a tér túloldalán, az ONGY-vel szemben pedig a Kínai Történelmi és a Forradalmi Múzeum látható. A teret északon a Tian’anmen, vagyis a Mennyei Béke kapuja zárja le, melyet a XV. században építettek, de jelenlegi formáját 1651-ben nyerte el. A császári időkben innen hirdették ki a császárok utasításait az összegyűlt tömeg előtt, illetve itt kiáltotta ki Mao Ce-tung 1949. október 1-jén a Kínai Népköztársaságot. Esténként a teret kivilágítják, ahol színes lampionok illetve a tér közepén egy óriási csokor művirág áll. 

Másnap visszamentünk a Tian’anmen térre megnézni Mao Mauzóleumát, ami csak délig volt nyitva. Ingyen be lehetett menni, de a táskákat és a fényképező gépeket le kellett tenni egy megőrzőbe, ahol az értékeink nagysága alapján szabták meg az árat. A bejáratnál az öngyújtókat és a telefonokat mindenkitől elvették, és többször átvilágítottak, míg eljutottunk a bejáratig. A mauzóleumban csöndben kellett végigmenni a termekben, ahol az első szobában Mao-ról volt egy szobor fehér virágokkal, míg a második teremben egy viasz szobrot láttunk egy sírban. Innen metróval mentünk tovább a Nyári Palotához (Summer Palace), ahova a belépő 60 yuan volt, és csak délután 2-ig adtak ki jegyeket, mert 5-kor zárt. A Nyári Palota elődjét 1153-ban építtették, később a Ming uralkodók tovább bővítették a parkot, melynek területe a mandzsu császár, Qian Long idejében volt a legnagyobb. A Második Ópiumháború idején, 1860-ban az angol-francia intervenciós csapatok felégették, majd a palota újjáépítését Ce-hszi anyacsászárné kezdte meg, aki 1888-tól kezdődően a haditengerészet fejlesztésére szánt összegekből hozatta rendbe kedvenc pihenőhelyét. A 290 hektáron elterülő létesítmény háromnegyed részét a Hosszú Élet hegyének (Wanshou shan) lábánál elterülő Hatalmas Fényesség tava (Kunming hu) teszi ki. Miután megmásztuk a hegyet, találtunk egy sétányt, ahol fedett járda volt, és a főbb épületek előtt vitt végig. A fő látnivalót, a márványból készült teaházat, ami hajó alakú, pont zárás előtt találtuk meg. Következő nap a Kínai Nagyfalhoz mentünk egy szervezett úttal, ami 100 yuan-ba került. Mivel Ázsiában voltunk, az első utunk a Jade kő gyárába vitt, ahol egy órát töltöttünk el. A kő faragását mutatták be, ami nagyjából öt perc lehetett, a maradék időt pedig a boltban kellett eltölteni. Utána a Ming Sírokhoz (Ming Tomb) vittek, de csak annyi időt kaptunk, hogy a bejárat előtt csináljunk pár képet. A Ming Sírok Pekingtől 50 kilométerre, az északra fekvő festői szépségű völgyben vannak, ahol 13 Ming dinasztia-béli császár nyugszik, de a sírok közül csak néhány látogatható.

Ezek után végre eljutottunk a Nagyfalhoz, ahol egy fél órát akartak nekünk adni, hogy megnézzük, de végül sikerült másfél órát kiharcolni. Minket egy hegyoldalhoz vittek, ahol hatalmas lépcsőfokokon kellett felmászni a meredek hegyre. A Kínai Nagyfal nem egy összefüggő építmény, különböző erődítményekből áll, ezért nem lehet pontosan megállapítani a hosszát. Kína védelmében épült, hogy megóvja a lakosságot az északi nomád törzsek támadásaitól, akik betörésének megnehezítése érdekében már az i.e. V. században elkezdtek építeni egy, a mai Nagyfal elődjeként számon tartott védelmi vonalat, amelyet aztán a Kínát először egyesítő császár, Qinshi Huangdi alatt és után kezdtek egységesíteni, majd a Han-dinasztia idején fejeztek be. Sokan nevezik a helyet a könnyek temetőjének is, mivel a legenda szerint a munkálatok során életüket vesztett emberek holttesteit a falba építették. A Nagyfal a Bohai-öböl partján fekvő Shanhaiguan-tól a Takla-Makán sivatag széléig húzódik, teljes hossza pedig 6300 km. A Peking közelében levő része 8-10 m magas, 4-5 m széles, és 5-600 éves. A Nagyfal után, elvittek minket ebédelni, de közölték velünk a kocsiban, hogy az étterem bezárt, ahova vinni szerettek volna, ezért fizetni kell az ebédért, mert ebből a pénzből csak egy helyi büfébe tudnak elvinni egy levesre. Természetesen megfelelt nekünk a leves (nuddle). Ebéd után selyemüzembe mentünk, ahol megint egy órát kellett eltölteni, de szerencsére volt pad a boltban, úgyhogy én leültem olvasni, majd egy teaházba vittek, teát kóstolni. Itt volt pár érdekes ajándék, mint például egy színváltós csésze, aminek más a színe, ha forró a tea, illetve egy pisilős fiú szobor; amire ha forró vizet öntünk, akkor hideg vizet pisil. Ezután az Olimpiai stadionhoz mentünk, de előtte egy sportorvoshoz néztünk be. Beültettek egy terembe, ahol csak mi voltunk, és ránk zárták az ajtót. Kaptunk egy lábmasszázst, de előtte teába kellett áztatni a lábunkat, majd egy előadást kellett meghallgatnunk a reflexológiáról, és utána egy kínai orvos jött be hozzánk, hogy a tenyerünkből megállapítsa mi a bajunk. Ezek után kínai gyógyszereket akart ránk sózni jó drágán, és pedikűrre is elküldött. Egy óra szenvedés után végre elvittek az Olimpiai stadionhoz, és annyira elegük lett belőlünk, hogy ott is hagytak. A stadion 91 000 néző befogadására volt képes az Olimpia alatt, mely 330 m hosszú, 220 m széles és 69,2 m magas. A stadion mellett a Nemzeti Vízi Központ áll, más néven a Vizes kocka, mely a világ legnagyobb tetraflour- etilénnel fedett épülete, és az Olimpia alatt 17 000 nézőt fogadott be.

Sétáltunk egyet a stadion körül, vettünk képeslapokat, ittunk egy érdekes színű helyi joghurtot, majd metróval hazamentünk. Útközben vettünk pekingi kacsát 13 yuan-ért, és húsgolyót zsömlébe csomagolva 1 yuan-ért. Egy zöldségesbe is bementünk, ahol nagyon olcsó volt minden zöldség és gyümölcs. Utolsó nap a Láma Templomhoz mentünk, ahova a belépő 25 yuan volt. A Lámatemplom Peking talán legszebben felújított és még ma is működő lámaista Buddhista temploma, mely a város központjától észak-keletre fekszik. Ötödik Termében látható a 26 méteres Buddha szobor, amelyet egyetlen szantálfa-törzsből faragtak ki. Nagyjából fél óra alatt végig lehetett menni a templomokon, melyek egymás mögött voltak. A templom után bementünk a központba, a Wangfujing sétálóutcába, ahol szuveníreket és ajándékokat lehetett vásárolni, de az itt található boltok árfekvése az átlagosnál magasabb volt. Ha van rá időnk, akkor érdemes megnézni a Wangfujing utca északi végén kezdődő – csak az esti órákban üzemelő – Ízek utcáját is, ahol a kínai konyha kevéssé megszokott, de annál látványosabb érdekességeivel találkozhatunk. Houhai, a Tiltott Várostól északnyugatra fekszik, a Houhai-tó közelében, ahol a tradicionális pekingi építészeti stílus szerint épült alacsony, földszintes udvarházak láthatóak. A városrész épületeit az elmúlt években felújították, nagy részükben ma éttermek illetve bárok üzemelnek. Peking utcáin leves szag terjeng szinte mindenhol, mintha az utcák egy hatalmas kifőzdék lennének. A fiatalok többsége beszél angolul, és az utcákon szinte minden ki van írva angolul. A boltokban nincs kenyér, mert valószínűleg ők nem esznek, de cserébe pekingi kacsa lóg mindenhol zacskókban. Az emberek udvariasak, és a közbiztonság is jó, viszont az úttesten az átkelés nem egyszerű. Egy helyi specialitás, amit az utcán lehet venni; szürke színű joghurt egy műanyag pohárban, ami újságpapírral van lefedve. Szívószállal kell kiinni, majd a műanyag poharat visszaadni. Éttermekben akármit rendeltünk, mindig egy levest hoztak, hiába voltak fotók a falakon az ételekről. Mc Donald’s-ban olcsó enni, hamburger 8 yuan, de mindenhol csak készpénzzel lehet fizetni. Sok angolul beszélő fiatal lány csapódik turistákhoz, akikkel szeretnének barátkozni és gyakorolni az angol nyelvet, ezért felajánlják, hogy szívesen körbevisznek a városban. Mi ezt kihagytuk, mert gondoltuk, hogy van benne valami csapda, méghozzá az, hogy a legdrágább helyekre hívatják meg magukat. Miután többször visszautasítottuk a lányokat, nagyon durván elküldött minket. A három fő látnivalón kívül, Pekingben még sok érdekes dolog van, mint például a National Museum, a Renmin Dahuitang (törvényhozás épülete), a Qianmen (külső kapu), a Dongjiaominxiang (régi követségi negyed), a Xin Gejuyuan (Opera), a Beihai Gongyuan (Északi tenger parkja), a Guanji Si templom, a Gongwang Fu (Gong herceg palotája), a Gulou (Dob-torony), a Zhonglou (Óratorony), a Gouzijian (Császári Kollégium), a Kongmiao (Konfúciusz Temploma), a Ditan Gongyuan (Föld kapuja), a Dongyuemiao (Keleti Csúcs Temploma), a Nemzeti Szépművészeti Galéria, a Zhihua Si (Bölcsesség temploma), a Tiantan Si (Ég temploma), a Dazhalan Jie (Nagy választóvonal utcája), a Liulichang (régiségkereskedők utcája), a Fayuan Si (Törvény Forrásának temploma), a Tianning Si (Mennyei Béke temploma), a Baiyanguan (Fehér Felhő temploma), a Millennium Monument, a Baita Si (Fehér Dagoba templom), az Akvárium, a Wuta Si (Öt Pagoda temploma), a Wanshousi (Hosszú Élet temploma), a Danzong Si (Nagy Harang templom), és a Movie City.

A kínaiak számára az étkezés az egészség megőrzése, illetve visszanyerésének eszköze, ezért az étel összeállításakor az ízek és az állagok harmóniájának kidolgozásán túl, az alapanyagok testre gyakorolt hatására is figyelnek. Pekingben étkezésnél 8 hideg és 8 meleg ételt illik felszolgálni, és ha vendégségbe megyünk, akkor 8 fajta süteményt illik vinni, mert a 8-as a kínaiak szerencseszáma, illetve a felszolgált ételeknek mindig páros számúaknak kell lenniük. A hús vidámságot hoz, a hal sok pénzt, az étkezést pedig egy forró tea szokta zárni. A hagyományos kínai orvoslás, több mint 4000 éves, Sárga császár Belgyógyászati könyve i.e. 3. évezredből származik. A hagyományos kínai orvoslás, egy sor Kínából eredő tradicionális orvosi eljárást takar, olyan kezeléseket, mint az akupunktúra, a gyógynövénykúrák, az étrendterápiák, és a Tui na ls Shiatsu masszázs. Az akupunktúra, már 2500 évvel időszámításunk előtt is a gyógyászat része volt. A kínaiak megfigyelték, hogy bizonyos szervek rendellenességei nyomás következtében a bőr meghatározott pontjain okoznak fájdalmat, ezért pattintott kősziklákat, később pedig tűket, szúrtak ezekbe a pontokba. Szerintük a szerveket a „csi” életenergia működteti, mely meghatározott csatornákon, meridiánokon keresztül áramlik a szervezetben. A meridiánok rendszerén 361 akupunktúrás pont helyezkedik el, melyeken keresztül nyilvánul meg a két alapvető hatóerő, a negatív „jin” és a pozitív „jang” energia. Ha a „jin” és a „jang” erői nincsenek egyensúlyban, akkor jön létre betegség, de szerencsére ezt az egyensúly az akupunktúrával meg lehet teremteni. A köpölyözést Ge Hong említi először i.e. 300 körül, mely folyamán vákuumos poharat helyeznek a bőrre, ami magába szívja a bőrt és a felszíni izomzatot. Ezt a technikát fájdalom csökkentésére, emésztési rendellenességekre, tüdőbetegségekre, és paralízis kezelésére alkalmazzák.