Új-Zéland a világ egyik legelszigeteltebb országa, hiszen Ausztráliától is 1500 kilométerre található. A két szigetből álló ország bővelkedik hegyekben, völgyekben, vulkánokban, gejzírekben, nem beszélve a szebbnél szebb öbleiről. A kiváló természeti adottságának köszönhetően, sok a megújuló energiaforrása, a hegyek pedig az ásványokat biztosítják az ipari ágazatok számára. Új-Zélandon az emberek nagyon jól szervezett, gondoskodó társadalomban élnek, a páratlan természeti kincseiket pedig igyekeznek minden eszközzel óvni, ezért rendkívül környezettudatosan élnek. A társadalom befogadó, mindenkit, aki az országba érkezik, egyenlő feltételek fogadnak. A mezőgazdaság számít a domináns húzóágazatnak, ahol általában azt termelnek, amire szükség van, és ami eladható. Érdemes megemlíteni a birkahúst, a vajat és a tejtermékeket, illetve a gyapjút, ami elég drága, de nagyon jó minőségű. Az új-zélandi mezőgazdaság titka, hogy a tömegtermelés helyett a prémium minőségre törekszik. Új-Zélandra Ausztráliából repültünk át néhány napra. Pár napot Auckland-ben töltöttünk, majd megnéztük Rotorua-t. A reptéren, még mielőtt beléphettünk volna az országba, minden ételt, növényt, vizet, máshonnan hozott kagylót, homokot ... ki kellett dobni, különben 400 dolláros bírságot szabtak volna ki ránk. A reptérről Auckland központjába, ami nagyjából 20 km-re van, egy shuttle busz vitt be 16 dollár-ért. Még a buszon utaztunk, arra lettem figyelmes, hogy itt is olyan polinéz stílusban épült színes faházak vannak, mint Hawaiin. Szállást egy hosztelben foglaltunk, de így is nagyon drága volt. Auckland, eredeti nevén, Tamaki Makau Rau Új-Zéland legnagyobb városa, ahol nagyjából 50 vulkán van, melyek közül mindegyik aktív volt az elmúlt 600 év folyamán. A városnak és agglomerációjának mintegy 100 km hosszú partszakasza van, ezért az új-zélandiak Auckland-et a vízi sportok kedvelt központjának tekintik. Első nap este miután lepakoltunk, lesétáltunk a főúton Auckland központjába, a kikötőhöz. Útközben szerettünk volna enni valamit, de mindenhol csak készpénzt fogadtak el, pénzváltót viszont sehol se találtunk, így csak másnak tudtunk enni. Másik nehézségünk az ausztrál akcentus megértése volt. Nem igazán értettük, hogy mit szeretnének mondani, de minket se értettek igazán. A városban sok kínai boltot, és kínai / koreai éttermet találtunk, illetve italboltokat, de alkoholt sem az utcán, sem a szállásunkon nem lehetett inni.

Valaki mesélte, hogy Új-Zélandon az emberek keveset főznek, inkább éttermekbe járnak, talán ezért van ilyen sok étterem és ennyire kevés bolt. Sok birkahúsból készült ételt kínálnak, aminek egy kicsit más az íze, mint itthon, hiszen az enyhe időjárás miatt hiányzik a faggyú a húsokból. Első nap a War Múzeumba mentünk megnézni a maori kiállítást és előadást, ahova a belépő 45 dollár volt. A kiállítás érdekes volt, de a bemutató nem volt egy nagy szám, főleg azért, mert Hawaiin egy sokkal jobbat láttunk a polinéz kulturális központban. Délután megnéztük a kikötőt, a halpiacot, ami nagyon kicsi volt, majd busszal felmentünk a Parnell negyedbe, (zöld/sárga busz 2,5 dollár). Vonattal el szerettem volna menni Pihá-ba a Lion’s Rock-hoz, de sajnos télen nem indítanak vonatokat a tengerparthoz, ezért helyett megnéztük az aucklandi Sky Tower-t, mely a legmagasabb épület az Egyenlítőtől délre, és az Auckland Múzeumot, mely lenyűgöző neoklasszicista épülete maori kincseket rejt, valamint egy ősi maori harci táncbemutatót is láttunk. A 328 m magas Sky Tower-ről lenyűgöző kilátás nyílik a városra, tornyában pedig egy kaszinót, egy színházat, egy szállodát és egy konferencia központot találunk, valamint egy forgó éttermet, ahol megvacsorázhatunk a körpanorámát élvezve. Mivel kevés látnivaló volt a városban, délután átmentünk hajóval Devonport-ba, a velünk szemben levő oldalra, ahol Hawaii stílusú házakat láttunk, több krátert, amiből az egyikre fel is másztunk, és gyönyörű képeket készítettünk a velünk szemben levő Auckland központjáról a naplementében. Este elmentünk egy polinéz kertvárosba, megnéztünk néhány tradicionális boltot, majd az óceánpartot, ami hol fekete, hol sárga homokos volt. Következő nap reggel, egy utazási irodába mentünk, buszjegyet venni Rotorua-ba. A buszokon az állt, hogy egy dollár a jegy, ha időben megvesszük, de nekünk egy kicsivel többe került, mert az utolsó pillanatban vettük a jegyeket. A nap többi részét a városban töltöttük, sétálgattunk, kipróbáltunk pár helyi specialitást, és mentünk korán aludni, mert másnap kora reggel kellett kimenni a pályaudvarra. 

Rotorua-ba a buszunk reggel 6-kor indult, három óra alatt ért a városba, ahol csak hat órát tudtunk eltölteni, mert az esti busszal már jöttünk is vissza. Útközben nagyon szép tájak mellett haladtunk el, láttam gyönyörű zöld síkságokat, hegyeket, és hobbit falvakat. Mikor megérkeztünk a városba zuhogott az eső, így rögtön egy cipőboltba mentünk gumicsizmát venni, mert a vászoncipőink nem nagyon bírták a kiképzést. Utána ettünk egy gyorsétteremben, majd elindultunk felfedezni Rotorua-t. Az utak eléggé kihaltak voltak, de mindkét oldalon gyönyörű zöld mezők és erdők váltották egymást. Mivel Rotorua egy termál város, teli volt gejzírekkel, melyek közül a Te Puia gejzír a legismertebb, így mi is oda mentünk elsőre. Valahol olvastuk, hogy a gejzír melletti szálloda parkolójából rá lehet látni a gejzírre, így mi is onnan néztük meg, mert sajnos nem volt időnk bemenni. Készítettünk néhány képet, majd tovább mentünk a mamut fenyőkhöz, onnan pedig egy maori faluba, ahova nem kellett belépőt fizetni. A faluban láttunk tradicionális házakat, egy múzeumot és kicsit odébb a híres polinéz fürdőt. A Polynesian Spa wellness - és fürdőkomplexum 4 tóparti, és 7 szabadtéri, 38-42 fokos, különböző ásvány tartalmú medencéből áll, illetve 13 exkluzív privát medencét is tartalmaz. Mivel kevés időnk volt, csak ennyi programot tudtunk hat órába besűríteni, de ha több időnk lett volna, akkor a Maori parkba is szívesen elmentem volna, illetve megnéztem volna a Wai-O-Tapu parkot, ahol a meleg források a kén hatására színesek, és a Lady Knox nevű gejzírt, mely minden nap ugyanabban az időpontban tör ki (10:15-kor). Korábban a gejzír közelében börtön volt, ahol a rabok a hőforrásoknál mosták ki a ruháikat, és kiderült, hogy a szappan katalizálja a gejzírek működését, ezért ma is ezt a technikát használják, hogy a gejzír mindig ugyanabban az időpontban lépjen működésbe. A Kerosene Creek-nél, és Hell's gate parkban meleg vízű patakokban, tavakban, és forró sárban lehet fürdeni. Utólag megtudtuk, hogy a busz amivel jöttünk egészen Wellingtonig ment. Ha ezt előbb tudom, akkor oda is lementem volna egy napra, megnézni a Te papa múzeumot, a Cable car-t, a zealandia állatkertet és a botanikus kertet.

Utolsó napunkon a maori kultúráról szerettünk volna minél több információt szerezni, így olyan helyekre mentünk, ahol ezzel kapcsolatban tartottak előadásokat, vagy kiállításokat, illetve még megnéztük a Civic Theatre-t, az Aotea Centre-t és a Town Hall-t. Megtudtuk, hogy a maorik, Új-Zéland őslakos polinéziai származású népe, Délkelet-Polinéziából érkezett valamikor 1300 előtt. Az őslakosok hét hosszú kenuval jöttek, a „Nagy Flotta”-val Tama Te Kapau törzsfőnök vezetésével, és a szigeteket Aotearoa-nak nevezeték el, melyet „A hosszú fehér felhő földjének” fordítanak. A „Kia ora na” kifejezéssel köszöntik egymást, illetve az orr összeérintése a maorik legbelsőségesebb köszönési módja. Új-Zéland két nagyobb és számos kisebb szigetből álló állam a Csendes-óceán délnyugati részén, ahol az angol mellett a maori nyelv is hivatalos nyelvnek számít. A maorik nemzeti sajátossága a tetoválás, ugyanis akinek nincs igazi maori tetoválása, azt nem is igazi új-zélandi, így nem meglepő, hogy az egyes hivatalokban dolgozók karja is tele van tetoválva. Sokan viselnek Moko-t, ami egy száj alatti tetoválás. Az emberek hihetetlenül lazák, de ugyanakkor tisztelettudóak. A maori művészet egyik gyöngyszeme a haka harci tánc, amit polinéz elemekből fejlesztettek ki. A haka-ról úgy tartják, hogy a Ngāti Toa-ból való Te Rauparaha törzsfőnök írta, megemlékezve arról, hogyan menekült meg a halál torkából 1810-ben. Az ellenségei által üldözve egy nő szoknyája alatt bújt el egy élelmiszertároló üregben, és amikor kimászott onnan, hogy megtalálja azt, aki fenyegeti, ahelyett, hogy megölte volna, a barátja lett. 

A haka általában öt instrukcióval kezdődik, amit a vezető kiabálva mond, aztán a csapat követi őt:

„Ka Mate”

Vezető: Ringa pakia! (Üsd a tenyered a combodhoz!)

Uma tiraha! (Nyomd ki a mellkasod.)

Turi whatia! (Hajlítsd a térded!)

Hope whai ake! (Kövesse a csípőd is!)

Waewae takahia kia kino! (Üsd a talpad a földhöz, amilyen erősen csak tudod!)

Vezető: Ka mate, ka mate (Meghalok, meghalok)

A csapat: Ka ora' Ka ora' (Élek, élek)

Vezető: Ka mate, ka mate (Meghalok, meghalok)

A csapat: Ka ora' Ka ora' (Élek, élek,)

Mindenki: Tēnei te tangata pūhuruhuru (Ez az a szőrös ember)

Nāna i tiki mai whakawhiti te rā (...aki miatt újra ragyog rám a nap)

Upane... Upane (Fel a létrán, fel a létrán)

Upane Kaupane (Fel a tetejére)

Whiti te rā,! (Süt a nap!)

Hī! (Ragyogj!)

A haka mindig is a maori kultúra és történelem élő része volt, ami egyre komolyabb befolyással bír az új-zélandiak életére. A szigetre látogatók számára is igazi értékhordozó médiumként hat lendületes ereje, valamint a tradíciók szerint, ma is élő jelentéssel bír, mivel ezt használják az ellenség kihívására, a sikerek megünneplésére, tüntetésként az igazságszolgáltatás igazságtalansága ellen, illetve a kultúra tovább örökítésére a mindennapi életben. A maori kultúrában egyre több kiwi fiatal gyakorolja a haka-t, és a kapa haka-t, ahol többet énekelnek, és a nők színes fonalgömböket forgatnak a kezükben. A haka-nak számos mellékága létezik, mint például a mau rakau, a fegyveres harci tánc, vagy a taiaha, a rövid harci bot, melyek komoly lelki és fizikai erőt adnak a fiataloknak, valamint mélyen összeköti őket őseik hagyományaival. A Miri miri masszázstechnika is a maori kultúrából származik, mely nagy hangsúlyt fektet a spirituális gyógyulásra. 

Új Zélandon a változó időjárásnak köszönhetően az öltözködési szokások elég egyediek, sokan hordanak zakóhoz strandpapucsot, vagy éppen mezítláb ugranak ki a kocsikból, hogy beszaladjanak a boltba. Az aucklandiek nagyon szeretik a szabadban tölteni az idejüket, görkorcsolyáznak a Cornwall Parkban vagy a Mission Baynél, kajakoznak és vitorláznak a Waitemata-öbölben vagy éppen a Waiheke szigeten pihennek. Az északi sziget, ahol mi is voltunk, a tengerpartokról, az erdőkről, a szörfözésről, és a raftingolásról ismert, a sziget közepén vannak a gejzírek és a fürdők, míg a déli szigeten, ahova nem jutottunk el, a hegyek, a fjordok, a tavak, az extrém sportok, és a borvidékek. A déli sziget egyik legismertebb városa Queenstown, a Déli-Alpok vonulatai által körül ölelt Wakatipu-tó partján, melyet „Kalandvárosnak” is neveznek, mivel az extrém sportokról híres. Itt található a déli féltek legmeredekebb kabinliftje is, mely 450 méterrel visz magasabbra a tó szintjénél, a Bob-hegység tetejére, ahonnan látni egész Queenstown városát, a Wakatipu tavat, és a távolban a Dél-Alpok csúcsait. Új-Zélandon farmokon tenyésztik a szarvasokat, így remek szarvas steak-eket lehet itt megkóstolni, illetve finom borokat inni, ugyanis a Quennstown környéki szubtrópusi mikroklímájú Central Otago körzet a világ legdélebbi borvidéke. Milford Sound, az új-zélandi fjordvidék legészakibb fjordja egy jégkorszaki gleccserrendszer törzs-részének völgyében jött létre, mely 15 kilométerre nyúlik be a Tasman-tengertől a szárazföld belsejébe. A fjordot meredek sziklafalak valamint hegyek szegélyezik, melyek magassága mindkét oldalon 1200 m körül van. A fjord környékét dús mérsékelt égövi esőerdők borítják, vizében új-zélandi medvefókák, és delfinek élnek, de néha bálnák is felkeresik. A madárvilág legérdekesebb képviselője a fjordlandi pingvin, akinek itt fontos fészkelő helye van. A déli sziget egyik jellegzetes étele a zöld kagyló, illetve innen származik a zöld jade kő is, mely spirituális jelleggel bír a maorik számára. A híres Moeraki kövek, melyek gömb formájúak, és tengeri üledékből alakultak ki, szintén erre fele láthatóak, valamint a Slote Point, vagyis a legdélibbi pontot jelző tábla, amiről azt is le lehet olvasni, hogy milyen messze található a déli sarok és az egyenlítő.